Ambrus
-7 °C
3 °C

Bosznia láthatatlan tábornoka

2006.01.09. 12:56
Ratko Mladić tíz éve szökik a hágai ügyészség elől. Közben jutott ideje meccsre járásra, testőrök fogadására, regnáló miniszterelnökök megzsarolására is. Kevéssé valószínű azonban, hogy még életében Hágába kerül. A srebrenicai mészárlás elrendelője ugyanis túl sokat tud túl sok vezetőről.

Ante Gotovina decemberi elfogása után már csak két jugoszláv háborús főbűnös kézre kerítése maradt hátra: Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnöké és Ratko Mladić boszniai szerb parancsnoké. Az EU Szerbia esetében a Horvátországban már bevállt megoldást választotta: december 2-án bejelentették, hogy ha Belgrád februárig nem működik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, akkor megszakítják a csatlakozási tárgyalásokat. Karadžićot talán elfoghatják a határidőig, Mladić esetében azonban az eddigi történéseket nézve valószínűbbnek tűnik, hogy nem. Vagy ha mégis, nem harc nélkül. És mert Mladić a kelleténél többet tudhat a mostani szerb vezetésről is – amely az elmúlt években többször sem talált rá a belgrádi pletykák szerint közismert rejtekhelyein –, így azon sem lepődnénk meg, ha a boszniai szerbek egykori parancsnoka nem jutna élve Hágába.

Védett vadak

Ratko Mladic
Mladić 1999-ben, egy nyilvános belgrádi eseményen

Radovan Karadžić kevésbé számíthat a jugoszláv (szerb) hatalmi elit támogatására. A gyerekkönyvíró pszichiáter már a boszniai háború utolsó időszakában alaposan összerúgta a port Slobodan Miloševićcsel. Milošević ugyanis 1993–95-ben az együttműködési készség látszatával próbálta lerázni magáról az országát addigra csaknem megfojtó gazdasági szankciókat. Hiába lobbizott személyesen 1993 májusában a Vance–Owen-béketerv elfogadása mellett, Karadžić Mladić hathatós támogatásával visszaverte a tervet. Karadžićot, akit addig a szerbség egyik megmentőjeként tiszteltek, onnantól kisstílű, csak a saját hasznával törődő, Szerbiát kizsigerelő senkiként ábrázolták a miloševići rezsim szigorúan ellenőrzött napilapjai.

Karadžić ezért valószínűleg nem is élvez állami védelmet, bár a szerb egyház erősen támogatja, és szülőföldje, Montenegró hegyeiben is élvezheti törzse támogatását. Jellemző azonban, hogy ő tényleg bujkálásra kényszerül, 1996 márciusi leváltása óta nem is mutatkozott nyilvánosan.

Katonaállam

Nem úgy Ratko Mladić. A jugoszláv hadsereg volt vezérőrnagya az establishment tagja volt már a régi időkben is, így méltán számíthat egykori harcostársai segítségére. Ráadásul Mladić mindig is erős pozícióban maradt, tekintélyét még Milošević sem merte kikezdeni. Ahogy a szerb vezér utódai sem.

Mladić kivételezett helyzete katonai múltjából fakad. A jugoszláv néphadsereg, a JNA ugyanis nem pusztán egy fegyveres erő volt, hanem állam az államban. Tito Jugoszláviájában a katonák teljesen el voltak szigetelve a külvilágtól, vallásuk a titóizmus és a jugoszlavenizmus volt, így egyedül a szerb nacionalisták tudták magukat képviseltetni a seregben. Hiszen a jugoszláv tagállamok nacionalistái közül egyedül a szerbek voltak érdekeltek az állam egyben tartásában, és keresve sem találhattak volna jobb eszközt nagyszerb hegemóniájuk kiterjesztésére Európa negyedik legerősebb haderejénél. Így eshetett meg, hogy a délszláv háborúk kezdetén a szerb nacionalizmus jól képzett, felfegyverzett haderőt tudott csatába küldeni. Boszniában Ratko Mladićcsal, korosztálya egyik legtehetségesebb katonájával az élén.

Mladić ráadásul nemcsak tehetséges volt, de a politikai széljárásra is ráérzett. A háború kezdeti szakaszában a JNA parancsnokainak nagy része még komolyan Jugoszlávia egységéért harcolt. Mladić azonban – bár pár évvel korábban a szerb kokárdát a nyilaskereszthez hasonló fasiszta szimbólumnak nevezte – hamar átállt a nacionalisták oldalára. Talán stratégaként hozta meg a döntését, végül is a boszniai háború alapvetően Tito védelmi stratégiájából indult ki. Aszerint ugyanis az ellenséget Bosznia átjárhatatlan hegyei között kell legyőzni, ahogy a náci Németországgal is tették. Mladić hamar beláthatta, hogy Jugoszlávia egyben tartását nem lehet elérni, de Boszniából nehéz lesz kiverni haderejét, így Jugoszlávia megmentése helyett Nagy-Szerbia megteremtésén kezdett dolgozni.

Politikailag is érett stratéga

Ratko Mladic
Mladić és Karadžić összesúgnak

A boszniai háború előestéjén Belgrád papíron utasította a JNA katonáit, hogy vonuljanak ki Bosznia-Hercegovinából. A kivonulás látszólagos volt, mert a legtöbb Boszniában állomásozó katona boszniai volt, ha akartak se tudtak volna hová visszavonulni. Az alakulatok vezére a jugoszlavenizmus híve, Milutin Kukanjac tábornok volt, aki azonban belebukott abba, hogy katonái megkísérelték elrabolni Alija Izetbegović bosnyák elnököt. Belgrád, fennhatósága utolsó nyilvános példájaként, Mladićot állította Kukanjac helyére.

Személyében a boszniai haderő meglehetősen önálló parancsnokra tett szert. A jugoszláv katonai elitakadémiákat rendre évfolyamelsőként befejező Mladić ráadásul a politikai hadszíntéren is domborított, 1993 májusában a boszniai szerb parlament az ő bemutatója után mondott nemet a Vance–Owen-béketervre, amit személyesen Slobodan Milošević propagált Paléban, a boszniai szerb parlament ülésén. Mladićot a hadiszerencse 1995-ig kísérte, de közben már személyes tragédiák is érték. Belgrádban tanuló lánya az ENSZ védelme alatt álló Goražde lerohanásakor öngyilkos lett.

1995 júniusában hajtották végre Mladić csapatai a srebrenicai vérengzést. A jelentéktelennek tűnő kisváros az összefüggő kelet-boszniai szerb területek közepén éktelenkedve veszélyt jelentett a boszniai szerb hadsereg utánpótlási vonalaira. A mészárlással azonban Mladić túllőtt a célon, kiprovokálta a NATO beavatkozását, és végső soron megalapozta a horvátországi szerb területeket felszabadító horvát Oluja hadműveletet. Az amerikaiak ugyanis ezután adtak szabad kezet a horvát hadseregnek Boszniában is, a horvát alakulatok a muzulmán-bosnyák csapatokkal közösen kis híján elfoglalták Banja Lukát, a boszniai szerbek legnagyobb városát is. A katonai összeomlást gyors béke követte, 1995 októberében aláírták a boszniai háborút lezáró daytoni egyezményt.

Bajtársi segítség

Ratko Mladic
Az egykori titóista a horogkereszthez hasonlított szerb kokárdával

Mladić végül 1996 novemberében, egy évvel a békemegállapodás után mondott csak le a boszniai szerb haderő parancsnokságáról. Vádemelése után rövid ideig a Szarajevó melletti Han Pijesak katonai bunkerében bujkált, de hamar biztonságra talált a még négy évig Milošević uralma alatt álló és Hágáról még csak hallani sem akaró Jugoszláviában. Nyilvános eseményeken vett részt – a Jugoszlávia–Argentína-labdarúgómecsett a díszpáholyból, húsz testőr gyűrűjében nézte végig. Tehette, mert sértetlenségét a hadsereg mellett a belügyminisztérium Boszniát is megjárt különleges alakulatai, a vörössapkások is biztosították.

A vörössapkások védelmét még Milošević bukása után is élvezte. A boszniai rádió akkori értesülései szerint 2002 októberében a szerb hatóságok rövid időre őrizetbe vették, ám hamar szabadon is engedték a srebrenicai mészárlás miatt üldözött tábornokot. A rádió jelentése szerint a vörössapkások Mladić elfogásának hírére elrabolták a később meggyilkolt (a vádak szerint a merényletet is a vörössapkások szervezték) Zoran Djindjić szerb miniszterelnök feleségét és fiát. Djindjićet megzsarolták: ha nem engedi el Mladićot, kivégzik családtagjait.

Ezekben az időkben egyre több belgrádi hírforráshoz jutottak el olyan értesülések, hogy Mladić a városban, egy katonai laktanyában bujkál. A Reutersnek nevük elhallgatását kérve nyilatkozó szerb kormányzati források szerint Vojislav Koštunica államfő személyesen garantálta Mladićnak, hogy nem adják ki Hágának, így a szerb hatóságok meg sem kísérelték elfogását.

Rejtélyek, álhírek

A következő években rejtélyes gyilkosságokat kötnek Mladićhoz, illetve bujtatóihoz. Három belgrádi kiskatona rejtélyes halálának ügye is arra utal, hogy a tábornok Belgrádban bujkált. Ugyanakkor a hírek szerint Mladić Moszkvában és a görögországi Theszalonikiben is többször felbukkant. Visszafogottabb elemzők szerint ezek a hírek akár a nemzetközi hatóságok megtévesztését is szolgálhatták. Annyiban feltétlenül sikeresek, hogy tíz évvel a srebrenicai mészárlás és kilenc évvel a hágai vádemelés után még mindig nem tudni a tábornok hollétéről semmi biztosat.

Amire lehet, hogy soha nem is fog fény derülni. Ratko Mladić vallomása ugyanis túl sok, még most is hatalmon lévő szerbiai funkcionáriusnak okozhatna kellemetlenséget. Mladić végtére is a jugoszláv hadsereg tábornokaként lett a boszniai szerbek parancsnoka, és nemcsak egy felfegyverzett hadsereget örökölt, hanem a nyilvánossá vált dokumentumok szerint végig hatékony támogatást kapott Szerbiából. A srebrenicai mészárlásokról tavaly előkerült videó bebizonyította, hogy a nyolcezer muzulmán kiirtásában a boszniai szerb csapatok mellett szerbiai reguláris alakulatok is részt vettek.

Moszkvai szál

Ratko Mladic
A két keresett főbűnös

Mladić emellett még Oroszország támogatására is számíthat. Oroszország a balkáni háborúk alatt saját geostratégiai szempontjait figyelembe véve mindig is a szerbek pártját fogta. Eddig semmi konkrét bizonyíték nincs a szerb csapatok és az orosz/ukrán békefenntartók együttműködésére (a cikk szerzője 1994-ben tökéletes boszniai szerb dialektusban beszélő, de az ukrán békefenntartók egyenruháját viselő katonákkal találkozott a szabadkai feketepiacon), a bíróságon azonban Mladić adott esetben elszólhatja magát.

És a szerb vezetés továbbra sem sieti el az együttműködést Hágával Mladić kérdésében – Karadžić más tészta, őt saját rokonai szólítják feladásra a szerb sajtóban, és érezhetően nem élvezi a szerb elit támogatását. Szerbiánál esetében láthatólag az a taktika sem működik, ami Gotovina esetében bevált. Horvátország kormánya is folyamatosan tagadta, hogy tudna Ante Gotovina hollétéről, de fél évvel azután, hogy emiatt az EU elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését az országgal, váratlanul mégiscsak nyomára bukkantak a hatóságok a korábban a hírek szerint hercegovinai ferences kolostorokban rejtőző Gotovinának. A horvát tábornok azonban addigra már elveszítette politikai hátországát. A tudjmani rezsim szélsőségesei ugyanis 2005-re már kiszorultak a horvát politikai elitből, és bár a titkosszolgálatoknál még ott vannak, ez már csak arra volt elég, hogy a brit hírszerzésnek komoly károkat okozva leleplezzék azokat a brit kémeket, akik a tábornok után kutattak.