Ambrus
-7 °C
3 °C

Bujkálnak a dán karikaturisták

2006.02.04. 20:18
A Mohamed-karikatúrák miatt Damaszkuszban muzulmán tüntetők felgyújtották a dán nagykövetséget. A dánoknak és a norvégoknak kormányaik immár Szíria elhagyását javasolják. Brit lapok szerint a karikatúrák eredeti szerzői életüket féltve elrejtőztek. Berendelték az iszlamábádi külügyminisztériumba több nagykövetet, köztük a magyart is. Irán gazdasági bojkottal fenyeget. Szombati fejlemények a prófétát ábrázoló rajzok ügyében.
Az európai lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt felháborodott tüntetők százai megrohamozták, és lángra lobbantották szombaton Damaszkuszban a dán nagykövetségnek otthont adó épületet. A chilei és svéd képviseletnek is helyt adó épületben súlyos károk keletkeztek.
#alt#
Tekintse meg a képeket

Tiltakozók naponta ülősztrájkot tartottak a szíriai dán követség előtt azóta, hogy az iszlám vallásalapító prófétáról készült gúnyrajzok megjelentek egy dán lapban, s azután egy sor további európai újságban.

Szemtanúk szerint a szombati tüntetés is békésen indult, de idővel a tiltakozók dühe megnőtt, áttörték a rendőrök alkotta válaszfalat, kövekkel hajigálták, s meggyújtották az épületet.

Evakuálna Dánia és Norvégia

Szíria elhagyására szólította fel állampolgárait szombaton este Dánia és Norvégia. A damaszkuszi incidensek nyomán elsőzör a dán, majd rögtön utána a norvég kormány döntött arról, hogy állampogárait Szíria elhagyására szólítja fel. Ezen túlmenően a Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint Dánia politikai intézkedéseket is fontolóra vett, ezzel kapcsolatban azonban részletek nem ismeretesek.

Ugyancsak ismertté vált, hogy Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök kapcsolatba lépett az EU soros elnöki tisztét betöltő Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral arra hivatkozva, hogy a történtek egész Európát érintik.

Felszívódtak a rajzolók

Dánia londoni diplomáciai képviselete előtt - amely nincs messze a rendkívüli szigorral őrzött amerikai nagykövetségtől - több ezren gyűltek össze, tiltakozva az először egy dán lapban megjelent karikatúra-sorozat ellen. Az erős rendőri felügyelet alatt tartott demonstráció részvevőinek egységes transzparensei szerint "A terror elleni háború az iszlám elleni háború".

A szombati tüntetés sokkal rendezettebb volt, mint az ugyanitt előző nap tartott megmozdulás, amelynek részvevői nyílt terrorfenyegetéseket is megfogalmaztak, illetve a 2001. szeptember 11-ei amerikai, és a tavaly július 7-ei londoni öngyilkos merényletek elkövetőit éltető jelszavakat skandáltak.

A szombati The Times szerint a tiltakozó hullámot elindító karikatúrák szerzői az ügy eszkalálódása óta, életüket féltve elrejtőztek. Mogens Blicher Bjerregaard, a dán újságíró szövetség elnöke a brit lapnak azt mondta: a karikaturisták nem nagyon mutatkoznak, igen aggódnak saját biztonságuk miatt.

A szerzők egy képviselőjét idézve a The Times azt írta, hogy a kifogásolt rajzok készítői "bujkálnak szerte Dániában ... többen közülük nagyon félnek". A brit lap forrásai szerint a karikaturisták megpróbálták megakadályozni, hogy a rajzokat külföldi lapok közöljék, de nem jártak sikerrel.

A The Times ismertetése szerint a jobboldali dán Jylland-Posten 25 karikaturistát kért fel arra, hogy rajzolják meg Mohamed prófétát, "ahogy ők látják"; a felhívásra tizenketten nyújtottak be műveket.

Bekérették a nagyköveteket

A pakisztáni külügyminisztérium szombaton berendelte kilenc európai ország diplomáciai képviselőjét, közte Magyarországét is a Mohamed-karikatúrák európai lapokban való megjelentetése ügyében.

Az iszlámábádi külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint azért rendelte be Magyarországon kívül Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Hollandia, Norvégia és Csehország képviselőjét, "hogy erőteljes tiltakozást nyújtson át nekik az istenkáromlást megvalósító karikatúrák megjelentetése, illetve újraközlése miatt".

Irán a gazdasági kapcsolatok megszakításával fenyeget

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szombaton utasította kereskedelmi miniszterét: vizsgálja meg a gazdasági kapcsolatok megszakításának lehetőségét Dániával és mindazon országokkal, ahol leközölték a Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat.

"Felül kell vizsgálni és semmissé kell a gazdasági szerződéseket azokkal az országokkal, amelyek elkezdték ezt az utálatos cselekedetet, és azokkal, amelyek folytatták azt" - idézte Ahmadinezsád szavait az Isna iráni egyetemi hírügynökség.

Szili Katalinnak nem panaszkodtak

Szili Katalin parlamenti elnök szerint egyetlen tárgyalópartnere sem bírálta Magyarországot sem Szaúd-Arábiában, sem pedig Jordániában. Pedig a héten két magyar újság is megjelentette a Mohamed prófétáról készült, szerte a muzulmán világban heves felháborodást kiváltó karikatúrákát.

"Egyetlen olyan partnerem sem volt, aki érzékeltetett volna ezzel kapcsolatos problémát" - nyilatkozta a távirati irodának a magyar parlament elnöke.

Szili Katalin elmondta: tájékoztatta partnereit arról, hogy a Magyar Hírlap és a Népszabadság csak a kialakult vita illusztrációjaként jelentették meg a karikatúrákat.

Újabb lapok közölték a Mohamed-karikatúrákat

Két új-zélandi napilap, valamint a lengyel Rzeczpospolita is közölte szombaton a sajtószabadság védelmére hivatkozva a Mohamed prófétát ábrázoló, a muzulmán világban nagy felháborodást kiváltó karikatúrákat.

Új-Zélandon a Christchurchben megjelenő, ausztrál tulajdonú Dominion Post és The Press jelentették meg - az először 2005 szeptemberében egy dán napilapban publikált - gúnyrajzokat.

"Olvasóink számára fontos tudni, hogy mi körül alakult ki ez a nagy botrány, hogy saját maguk alakíthassák ki véleményüket. A mi szekularizált társadalmunk a tolerancia és a vélemények ütköztetésének nyugati eszményén alapszik" - mondta Tim Pankhurst, a Dominion Post szerkesztője.

A Rzeczpospolita című tekintélyes lengyel konzervatív napilap szombati számában kettőt közölt az összesen 12 Mohamed-karikatúrából az onet.pl lengyel internetes honlap jelentése szerint. Ez volt az első lengyel újság, amelyben a gúnyrajzok megjelentek.

A lap főszerkesztője, Grzegorz Gauden azt írta, hogy a szólásszabadságot akkor is meg kell védeni, "ha a közölt anyag tartalmával nem értünk is egyet". "A szabad sajtó és a szabad országok nem engedhetnek a zsarolásnak" - írta.

Az elmúlt héten dán, francia, német, spanyol, olasz, svájci, valamint magyar lapok is közölték a szóban forgó karikatúrákat.

A francia sajtóban már korábban megjelent két Mohamed-karikatúrát közölt szombat délután utcára került számában a Le Monde című francia napilap.

A mértékadó párizsi újság a Jyllands-Posten nevű dán napilap szeptember 30-án megjelent 12 gúnyrajzából azt a két Mohamed-karikatúrát közölte, amelyek pénteken a Libération című szintén francia napilapban is közlésre kerültek.

A szerkesztőség - kommentárja szerint - fontosnak tartotta, hogy "grafikus elemekkel szolgáljon a vita megértéshez, anélkül, hogy a polémiát kívánná továbbszítani". Ezért a "legsértőbb karikatúrákat" nem kívánja bemutatni a Le Monde, amely emlékeztet, hogy Dánia nem tud mit kezdeni a kirobbant botránnyal, a rajzok készítői pedig "idegesek és nyugtalanok".

Bombafenyegetés Hollandiában

Bombafenyegetést kapott pénteken a De Volkskrant című holland újság, mert leközölte a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat. A baloldali irányultságú sajtóorgánum főszerkesztője, Pieter Broertjes az ANP holland hírügynökségnek elmondta, hogy a lap elektronikus postájába érkezett üzenet szerint a szerkesztőségi helyiségekben pokolgép fog robbanni. A rendőrség ezért fokozott védelmet nyújt a lapnak.

Megszólalt a Vatikán

A véleménynyilvánítás szabadsága nem hatalmaz föl senkit sem arra, hogy sértse mások vallásos meggyőződését - foglalt állást a Vatikán szombaton a Mohamed-karikatúrák kiváltotta vitában. Az egyházi állam álláspontjának szóvivője útján való ismertetésével először szólalt meg az ügyben.

"Az emberek együttélése megköveteli a kölcsönös tisztelet légkörét az egyének és az országok közötti béke megteremtése érdekében" - olvasható a Joaquin Navarro-Valls szóvivő jegyezte közleményben.

A véleménynyilvánítás szabadsága nem foglalja magában "a hívők vallási érzéseinek megsértéséhez való jogot" - húzta alá a Vatikán szóvivője.

Arculatjavító kampányt indítanak az arab országok

Kampányt indítanak arab országok az iszlámról kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására - állapodtak meg az Arab Liga tagállamainak tájékoztatási miniszterei szombaton Kairóban. A kampányra az arab országok több mint 20 millió dollárt különítenek el.

A miniszterek abban is egyetértésre jutottak, hogy az ENSZ-hez fordulnak az elsőként egy dán lapban, majd egy sor európai újságban megjelent, a muzulmán országokban nagy felháborodást kiváltó Mohamed-karikatúrák ügyében.

Mint közölték, szándékuk az, hogy a világszervezetben szülessék egy olyan határozat, amely megtiltja a "vallásos meggyőződést sértő támadásokat".