Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Afroamerikai asszony is indulna az amerikai elnökválasztáson

2003.02.19. 11:09
Az Egyesült Államok első szenátornak megválasztott afroamerikai asszonya bejelentette, hogy harcba száll a demokrata elnökjelöltségért.
Carol Moseley-Braun, aki a chicagói egyetem jogi karán végzett, egykori iskolájában tartott beszédében elmondta: "Ideje levenni a 'csak férfiaknak' feliratot a Fehér Ház ajtajáról." Hozzátette, hogy országuk megérdemel egy előretekintő vezetőt. Az 55 éves afrikai-amerikai asszony élesen kritizálta George W. Bush amerikai elnök Irakkal kapcsolatos elképzeléseit. Szerinte az elnök kihasználja a szövetségesek azt az Egyesült Államok iránti szolidaritását, amelyet a szeptember 11-i támadások váltottak ki, jelentette a BBC.

Demokrata jelöltek

Moseley-Braunt 1992-ben választották szenátorrá Illinoisban, azonban 1998 azzal gyanúsították meg, hogy a kampánypénzeket magáncélra is felhasználta, ezért nem választották újra. Emberjogi csoportok azért is elítélték, mert látogatást tett a néhai Szani Abacsa nigériai diktátornál. Pillanatnyilag Moseley-Braun az egyetlen nő a 2004-es elnökválasztás jelöltjei között. Eddig nyolc demokrata képviselő - köztük három szenátor: John Edwards, John Kerry és Joseph Liebermann - jelezte, hogy versenybe száll az elnökjelöltségért a Demokrata Párton belül. Moseley-Braunon kívül Al Sharpton fekete polgárjogi aktivista az egyetlen afrikai-amerikai jelölt.