Francia lap hergeli a muzulmánokat
Bár a Jyllands-Posten című dán lap hétfőn elnézést kért szeptemberben megjelent, az arab országokat januárban már diplomáciai fenyegetésekre sarkalló, Mohamed prófétát cikiző karikatúrái miatt, most egy francia lap kavar újra vihart az ügyben. "Igenis jogunk van Isten kifigurázására is" címmel újra közölték a dán lap gúnyrajzait. A botrány miatt a dán külügyminiszter elhalasztotta afrikai útját.
A vallási dogmáknak nincs helye a világi társadalomban, jelentette ki közleményében a France Soir francia napilap, ami szerdai számában újrapublikálta a Jyllands-Posten dán lapban megjelent, Mohamed prófétát kifigurázó karikatúrákat, amik hatalmas tiltakozásokat váltottak ki szerte az arab világban.
Lassan esett le
A Jyllands-Posten tavaly szeptemberben hozott le karikatúrasorozatot Mohamed prófétáról. A képeken többek között terroristaként is ábrázolták az iszlám vallás megteremtőjét, de a muzulmán körökben már csupán az is felháborodást váltott ki, hogy Mohamedet ábrázolták, hiszen vallásuk ezt is tiltja.
A botrány ennek ellenére csak az elmúlt hetekben teljesedett ki. Líbia nagykövete visszahívásával fenyegette meg Dániát, Szaúd-Arábia meg vissza is hívta nagykövetét, mert a dán kormány nem lépett fel a vélt sérelem miatt. Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő ugyanis kereken elutasította, hogy bármilyen módon beleavatkozzon, mi jelenik meg a szabad dán sajtóban. "Magam nem közölnék olyan karikatúrákat, amik sérthetik egy vallási közösség érzékenységét, de nem kívánom utasítani (a szerkesztőségeket), még kevésbé dönteni arról, mi jelenjék meg a dán médiában" - jelentette ki.
A diplomáciai fenyegetések és az utcai demonstrációk - amik a dán külügy értékelése szerint már az ország polgárainak biztonságát is fenyegették - miatt végül a Jyllands-Posten hétfőn közleményben kért bocsánatot, amiért megsértette a muzulmán hívők érzékenységét, de egyben kitartott a véleményszabadság mellett is.
Ne panaszkodj, Mohamed!
A France Soir szerkesztősége erre szerdán Igenis jogunk van Isten kifigurázására is címmel egy a keresztény, zsidó, muzulmán és budhista isteneket ábrázoló karikatúrát közölt. "Ne panaszkodj, Mohamed, itt mindannyiunkat kicikizik" - mondják a képen ábrázolt istenségek. A lap belső oldalain a Jyllands-Postenben megjelent összes karikatúrát újra leközölték.
"Egy vallási dogma sem kényszerítheti rá magát a demokratikus és világi társadalmakra" - áll a lap szerkesztőségi véleményében. Mint írják, a dán lap körül kirobbant vita "semmit sem tett a demokráciára jellemző kiegyensúlyozottságért és önkorlátozásért, sem a vallás- és szólásszabadságért".
Franciaországi muzulmán vallási vezetők egyelőre nem reagáltak a lapban megjelentekre, írja a BBC.



