Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Hatszázötven iraki is meghalhatott Nadzsafnál

2003.03.26. 07:06
Az amerikai védelmi minisztérium közlése szerint akár háromszáz iraki is életét veszthette a Nadzsaf térségében kedd este kirobbant összecsapásban. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen egységhez tartoztak a 7. páncélos ezredet megtámadó irakiak.
A Bagdadtól mintegy 150 kilométerre délre fekvő város közelében váratlanul kézi vezérlésű páncélgránátokkal lőttek ki irakiak a 7. páncélos ezredre, amely választüzet nyitott a gyalogos ellenségre.

Az irakiaknak sikerült megrongálniuk két M1A1 Abrams tankot és több Bradley páncélozott szállító járművet, de amerikai katonákat nem tudtak megölni. Az irakiak embervesztesége legalább 150 fő, de akár a 300-at is elérheti a halottak száma - jelentette ki a Pentagon név nélkül nyilatkozó tisztviselője. A Sky News egy magasrangú amerikai tisztviselőre hivatkozva körülbelül 650 iraki áldozatról beszél. Iraki részről egyelőre nem erősítették meg a veszteségeket.

Ha a számok valósnak bizonyulnak, úgy ez a csata lehet az eddigi legnagyobb szárazföldi összeütközés az iraki háború csütörtök hajnali kezdete óta.

A Reuters és az AFP jelentése szerint pontosan még nem tudták megállapítani, hogy milyen egységhez tartoztak az iraki támadók. Gyalogsági hadosztály, esetleg a Szaddám Fedajíin pártmilícia keveredhetett tűzharcba a 7. páncélos alakulattal vélekedett Richard Christman nyugalmazott tábornok, a CNN szakértője. Christman korábban úgy vélte, nem kizárt, hogy a Bagdadot védő Medina páncélos hadosztállyal folynak harcok.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.