Natália
-3 °C
8 °C

Powell: A megosztottság szétveri a NATO-t

2003.02.12. 14:37
Továbbra sem csökkent a NATO megosztottsága, a szervezet állandó tanácsa még csak el sem kezdte vésztanácskozását. Bár a zárt ajtók mögött zajló háttérmegbeszéléseken az Egyesült Államok már engedményeket tett a békepárti triónak, a döntésre valószínűleg péntekig várni kell. Powell amerikai külügyminiszter szerint a szervezet döntésképtelensége a NATO széteséséhez vezethet, Hollandia szerint csak Husszein profitálhat a megosztottságból.
Este hat órára halasztották a NATO állandó tanácsának a Törökországnak nyújtandó katonai segítségről döntő vésztanácskozását. A német-francia-belga vétó miatt két táborra szakadt szövetség sem hétfőn sem kedden nem tudott megállapodásra jutni a kérdésben, a három ország kitartott elutasító véleménye mellett.

Szétveri-e magát a NATO

"A szövetség szétveri magát, ha nem teljesíti kötelezettségeit" - jelentette ki Colin Powell amerikai külügyminiszter kedd este, az állandó tanács ülésének szerdára halasztása után. Hiába hívta össze ugyanis a NATO vésztanácskozását Törökország még hétfőn, a tanács ülése mind hétfőn, mind kedden gyakorlatilag kudarccal zárult. A tagállamok nagykövetei kedden zárt ajtók mögötti, informális tanácskozásokat folytattak, majd szerda reggelre halasztották az állandó tanács ülését.

Kompromisszum zárt ajtók mögött

Szerda reggel azonban újra az informális megbeszélések folytatása mellett döntöttek. A tárgyalások nem zajlottak eredménytelenül, az eredeti amerikai javaslatból kikerült a Balkánon szolgálatot teljesítő amerikai csapatok európai csapatokkal történő felváltására irányuló kérelem, valamint az amerikai katonai bázisok védelméhez kért segítségkérés - írja az AP. A tervezet így most már kizárólag a Törökország védelmének biztosítására kidolgozandó terv megalkotását célozza.

Döntés születhet?

"Reményeink szerint ez a döntés előrébb viheti a tárgyalásokat" - nyilatkozta az AP-nek Yves Brodeur, a NATO szóvivője. A kompromisszumos javaslat ismertetése után a tizenkilenc tagállam nagykövetei kormányaikkal folytattak mintegy másfél órás egyeztetést. A kompromisszumos megoldás értelmében a NATO most AWACS repülésirányító repülőgépek, Patriot légvédelmi rakétarendszerek és vegyi- és biológiai támadás elhárításában jártas alakulatok Törökországba küldését indítványozza.

A megosztottságból Husszein profitál

A lassan egy hónapja húzódó vita során Franciaország, Németország és Belgium azzal az indokkal akadályozta meg a védelmi tervezés megkezdését, hogy véleményük szerint a NATO így "egyértelműen elkötelezné magát a háború mellett". Franciaország többször is hangoztatta, hogy döntésével feltétlenül megvárná az ENSZ fegyverzetellenőreinek pénteki beszámolóját.

A szövetség súlyos megosztottsága gyakorlatilag minden tagország aggodalmát kiváltotta. "Egyetlen ember profitál a megosztottságból, Szaddam Husszein" - jelentette ki Jaap de Hoop Scheffer holland védelmi miniszter.