Ambrus
-7 °C
3 °C

Mégis segít Törökországon a NATO

2003.02.17. 00:19
Elfogadta a Törökországnak nyújtandó védelem tervezésére vonatkozó határozati javaslatot a NATO. Belgium ugyan az utolsó pillanatig kitartott követelései mellett, a Franciaország kihagyásával meghozott határozat csak utal az iraki háborúra. A korábban vétózó, békepárti Németország máris légvédelmi rakétákat indított Törökországba.
Az egyhónapos patthelyzetet feloldva a NATO vasárnap elfogadta a Törökországnak nyújtandó védelem tervezésére vonatkozó javaslatot - jelentette az AP. "Győzött a szolidaritás a szövetségben" - jelentette ki George Robertson, a szervezet főtitkára rendkívüli sajtóértekezletén.

Franciaország a cserepadon

A siker elengedhetetlen feltétele Franciaország döntéshozatalból történő kizárása volt. A tagállamok nagykövetei vasárnap délelőtt határoztak úgy, hogy Törökország kérdéséről ne az állandó tanács, hanem a szövetség védelmi tervező bizottsága döntsön. Franciaország ez utóbbinak 1966, a NATO katonai tanácsából történő kilépése óta nem tagja.

Az iraki háborút vehemensen ellenző Franciaország meglepően higgadtan reagált a döntésre, mindössze egy közös szolidaritási nyilatkozat kiadását kérte a NATO állandó tanácsától, gyakorlatilag formális hozzájárulását adva a védelem tervezésének megkezdéséhez.

Belgium majdnem megakadályozta

A védelmi tervező bizottság zárt üléséről kiszivárgó hírek a kezdetben nem sejtettek sikert, az AP jelentése szerint Belgium az utolsó pillanatig kitartott módosító javaslata mellett. A gyűlés végére magukra maradó belgák az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataihoz kötötték volna a védelem stratégiai lépéseit, a tervezés folyamatát folyamatos felülvizsgálatnak vetették volna alá.

Németország máris segít

Javaslatukat még a korábban szintén vétózó Németország is elvetette. A bizottság ülésén meghozott határozat végül "folyamatos támogatást" ígért az ENSZ békés megoldási kísérleteihez. Nevük elhallgatását kérő diplomaták elmondása szerint az Egyesült Államok több tagállammal elviekben is elutasította, hogy a szervezet döntését az ENSZ BT határozataihoz kösse.

A sikert jelzi, hogy a határozati javaslatot korábban elutasító Németország máris Patriot légelhárító rakéták Törökországba küldéséről döntött. Hollandia még a határozathozatalt megelőzően hasonló lépést jelentett be. Németország AWACS légi irányító repülőket is felajánlott.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.