Judit
-2 °C
8 °C

Az ügyészség hazahozatná a feltételezett náci bűnöst

2005.02.22. 12:56
Továbbküldte Charles Zentai ügyét a Fővárosi Bíróságnak a katonai ügyészség hétfőn. Két hét nyomozás után az ügyészség úgy látja, megalapozottan gyanúsítható háborús bűntett elkövetésével az ausztráliai magyar, de a kiadatást csak az igazságügy-miniszter kezdeményezheti majd. A 86 éves egykori tisztet kínzással és gyilkossággal gyanúsítják.

Elfogatóparancs kiadásának kezdeményezésével átküldte a Fővárosi Bíróságnak az Ausztráliában élő feltételezett náci bűnös ügyiratait a katonai ügyészség, közölte Ács Tibor szóvivő az Indexszel. "A bírósághoz hétfőn átküldtük a papírokat, most már ők mérlegelik, hogy kiadható-e elfogató parancs Charles Zentai ellen" - fogalmazott a szóvivő.

Elmondta, január 18-a körül kapták meg az iratokat, és január 28-án indítottak nyomozást Zentai ellen. A bizonyítékok alapján az ügyészség szerint a 86 éves ausztráliai magyar ellen háborús bűntett megalapozott gyanúja áll fenn.

Az Index kérdésére Ács elmondta, találkoztak a Zentait feljelentő Wiesenthal központ Magyarországra látogató igazgatójával, aki további bizonyítékokat, dokumentumokat nyújtott át. A szóvivő arról nem adhatott felvilágosítást, hogy ezek milyen mértékben befolyásolták a nyomozást.

Ács Tibor elmondta, most már a Fővárosi Bíróság kezében a döntés, hogy elfogató parancsot ad-e ki a bűnöket mindeddig tagadó Zentai ellen. Ha a bíróság az elfogás mellett dönt, az igazságügy-miniszter kezdeményezheti a kiadatást. Magyarország és Ausztrália 1995-ben írt alá kiadatási egyezményt.

Kínzással, gyilkossággal vádolják

Az ausztráliai Perthben élő, 86 éves Zentai Károlyt azzal gyanúsítják, hogy a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án egy katonai lágerben részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember megkínzásában és meggyilkolásában. Az áldozat kövekkel megrakott holttestét később a Dunába dobták. Két feltételezett bűntársát a II. világháború után gyilkosság miatt elítélték, neki azonban sikerült kijutnia Németországba, ahonnan az '50-es években vándorolt Ausztráliába.

Zentai ellen ez év januárjában kért vizsgálatot a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ. A szervezet az igazságszolgáltatás elől bujkáló háborús bűnösök felkutatását célzó, Utolsó esély nevű kampánya segítségével jutott Zentai nyomára.