Vasutassztrájk kezdődött Németországban
Figyelmeztető sztrájkot hirdetett csütörtökön reggel fél öttől két német vasutas szakszervezet. A 130 ezer dolgozót tömörítő érdekvédelmi szervezetek 10 százalékos béremelést követelnek. A jobb műszakbeosztást is követelő szakszervezetisek nem tartják kielégítőnek a munkáltatók kompromisszumos ajánlatait.
Norbert Hansen a Német Vasút (DB) személyzeti főnöke teljesen feleslegesnek nevezte a 130 ezer munkavállalót képviselő két ágazati szakszervezet, a Transnet és a GDBA csütörtöki sztrájkfelhívását. Hansen szerint az elmúlt napok tarifatárgyalásai során elmozdulás történt a jobb munkakörülményeket és magasabb bért követelő érdekvédelmi csoportok céljai felé. Német sajtóértesülések szerint a bérmegbeszélések már pénteken folytatódhatnak.
A csütörtök reggeli csúcsforgalomban egyelőre a vártnál kisebb fennakadást okozott Németországban a vasutasok előre bejelentett munkabeszüntetése.
A legnépesebb Európai Uniós tagállam vonatközlekedése több nagyvárosban akadozik, így Berlinben, Münchenben, Nürnbergben, Kölnben, Hamburgban, Düsseldorfban, Magdeburgban is elnéptelenedtek a pályaudvarok, mert az emberek már szerdán tudták, hogy csütörtökön gond lehet a vonatozással. A forgalom előreláthatóan csütörtök délutánig normalizálódhat.
Amint ez már Németországban szokásos, a vasúti közlekedési sztrájk fő nyertesei a taxisok, autókölcsönzők, a távolsági buszjáratok üzemeltetői és a belföldi légitársaságok.
Magyarországon a MÁV közleménye szerint az utasok a Németországba, illetve a Németországon át irányuló, valamint a visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel az utazásról lemondhatnak. A jegyeket lemondási záradékkal kell ellátni. A Magyarországon váltott jegyek, és ebben az esetben az ülőhelyjegyek is, valamint egyéb helybiztosítások kezelési költség levonása nélkül visszatéríthetők. A külföldön váltott, fel nem használt jegyeket szintén a fenti lemondási záradékkal kell ellátni. Ezek árának visszatérítését a jegykiadó ország ezzel megbízott szolgálati helyein kell kérni.