Judit
3 °C
6 °C

Hatszáz városban több millió békehívő

2003.02.14. 14:02
A világ hatszáz nagyvárosában várhatóan milliók vesznek részt azokon a megmozdulásokon, amelyeket az iraki háború ellen tartanak a hétvégén. A mozgalom sokszínű tagjai hivatalosan ellenzik Szaddám Huszein rendszerét, azonban nem akarják, hogy egy esetleges háború miatt Irak és a térség népei szenvedjenek. Melbourne-ben pénteken százezren vonultak utcára.
Minden idők legnagyobb, egy időben zajló békedemonstrációját tarthatják meg a világ nagyvárosaiban szombaton. A képzeletbeli startpisztoly január 22-én dördült el, amikor a brazíliai Porto Alegrében megnyílt a harmadik Szociális Világfórum. A kétórás, hetvenezres békemenetben százharminc ország képviselői vettek részt.

Tüntetések négy kontinensen

A Budapesten a Liszt Ferenc tértől a Hősök teréig vonuló Civilek a Békéért mozgalom ahhoz a február 15-i összeurópai békenaphoz csatlakozott, amelyről 2002. november elején Firenzében megrendezett Európai Szociális Fórum szociális mozgalmai és szervezetei döntöttek. A Porto Alegrében keltezett felhívásban ezt emelték világszintűvé. Ennek nyomán egész februárban Európa, Ausztrália, Amerika és Ázsia több nagyvárosában lesznek békedemonstrációk. A legnagyobbakat szombaton tartják.

Tribune de Geneve: Nincs sok értelme
A svájci Tribune de Geneve a holnapi nemzetközi háborúellenes tüntetésekkel kapcsolatban megjegyzi, bármilyen felemelő is lesz a sok millió felvonuló, valójában a békedemonstrációnak nincs sok értelme, hiszen az Irakkal kapcsolatos döntéseket már rég meghozták, mégpedig nem az utcákon. A svájci lap azonban hozzáteszi, hogy a tömeges megmozdulások így is kínos helyzetbe hozzák a háborúpárti nyugati kormányokat, melyek az Egyesült Államok mellé álltak. Soha nem állt ilyen távol egymástól a közvélemény és a kormányok - írja a Tribune de Geneve.

London: egymillió embert várnak

A világ hatszáz nagyvárosában várhatóan milliók vesznek részt háborúellenes tüntetéseken a hétvégén. A civil szervezetek honlapjairól származó információk szerint Törökországtól Írországig, Németországtól Portugáliáig csaknem az összes NATO-országban lesznek az Európai Szociális Fórumhoz csatlakozó tüntetések. A mozgalom sokszínű tagjai hivatalosan ellenzik Szaddám Huszein rendszerét, azonban nem akarják, hogy egy esetleges háború miatt Irak és a térség népei szenvedjenek.

Az Egyesült Államok nagyvárosai közül New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben tartanak demonstrációt a hétvégén. Londonban egymillió embert várnak a szombati demonstrációra.

Olaszország nagyvárosainak utcáira összesen egymillió embert várnak február 15-re. Az olasz házakon, templomokon szivárványszínű zászlók lobognak majd "béke" felirattal, míg a velencei hidakról "mondj nemet a háborúra" transzparenseket lógatnak le. Torinóban a pacifisták benzinsztrájkot hirdetnek.

Independent: A legnagyobb felvonulás
Ugyancsak a holnapi tüntetésekkel kapcsolatban jegyzi meg a brit Independent, hogy a nagy valószínűséggel minden idők legnagyobb londoni felvonulásának menetelői nem biztos, hogy valóban egyazon ügyért szállnak síkra. A menet hivatalos jelszava: Stop the War! - Nem akarunk háborút! - írja a lap - nem pedig Nem akarunk háborút ENSZ felhatalmazás nélkül, vagy éppen Nem akarunk háborút, amíg jobban át nem gondoltuk a helyzetet! Az Independent szerint csak azoknak kellene az utcára vonulniuk, akik biztosak abban, hogy minden formában elutasítják a fegyveres beavatkozást Irakban.

Hazaengedték a gyerekeket

A "békehét" egyik rendezvényén több mint százezer háborúellenes aktivista vonult pénteken az utcákra az ausztráliai nagyvárosban, Melbourne-ben, az Irak ellen tervezett amerikai katonai akció ellen tiltakozva. Ausztrália második legnagyobb városában már hajnalban tízezrek gyülekeztek az utcákon. Délelőtt a tömeg gyorsan nőtt, és még többen érkeztek az ebéd utáni órákban, az iskolákból ugyanis délben hazaengedték a gyerekeket, kifejezetten azért, hogy részt vehessenek a megmozduláson.

"Egyek vagyunk!" "Ne onts vért az olajért!" "Ne bombázd Irakot!" feliratú plakátokkal vonultak az utcákra a legkülönbözőbb korú résztvevők, anyák gyermekkocsikat tolva, sötét öltönyös üzletemberek, csakúgy, mint nyugdíjasok és egyetemisták. A hatóságok szerint a vietnami háború óta ez a legnagyobb háborúellenes megmozdulás Melbourne-ben.

A tüntetés John Howard miniszterelnök ellen is irányul, aki a közvélemény hangulatával szembehelyezkedve már korábban 2000 katonát és harci repülőgépeket küldött a Közel-Keletre, hogy egy Irak elleni hadművelet esetén segítségére legyenek az amerikai és a brit erőknek.