Hajnalka
-1 °C
15 °C

Megvan a gépeltérítők neve

2001.09.14. 17:28
Megvan a 18 gépeltérítő neve - jelentette a CNN a szövetségi nyomozóirodára hivatkozva. Az akció hátterében feltehetőleg az egyiptomi radikális iszlámista csoport, az Iszlám Dzsihád áll, a szervezet vezetője pedig egy Oszama bin Ladenhez közel álló személy.
Szövetségi ügynökök kiderítették annak a 18 embernek a nevét, akik kedden négy repülőgépet eltérítve terrortámadást hajtottak végre New York és Washington ellen - értesült a CNN.

Az akciót megszervező fő csoport feltehetőleg egy egyiptomi radikális iszlámista szervezet, az Iszlám Dzsihád. Hasonló néven a megszállt palesztin területeken is működik egy csoport. Az egyiptomi csoport vezetője feltehetőleg Oszama bin Ladenhez, a szaúdi terroristavezérhez közel álló személy. A feltehetőleg Afganisztánban rejtőző bin Laden, aki számos akciót hajtott már végre amerikai célpontok ellen, korábban tagadta, hogy személyesen köze volna a keddi támadáshoz.

Korábban az AFP egyiptomi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy bin Laden szervezete szoros kapcsolatban állt két egyiptomi fundamentalista szervezettel is. A terroristavezér arra kérte fel Dzsamáa Iszlámija és a Dzsihád elnevezésű csoportokat, hogy forduljanak Amerika és Izrael ellen. A két szervezetnek véres múltja van: 1981-ben a Dzsihád ölte meg Anvar Szadat egyiptomi elnököt, négy évvel ezelőtt pedig a Dzsamáa Iszlámija követte el azt a véres luxori merényletet, amelyben 58 turista vesztette életét.

>>> Bővebben: Bin Laden egyiptomi kapcsolatai

A nevek feltételezett listája
Walid Al Shehri, Wail Alsheri (Waleed Alsheri), Mohammad Atta, Aabdul Alomari és Satam Sugami - feltehetőleg ők ütköztek a WTC északi tornyának.

Marawn Alshehhi, Fayez Ahmed, Mohald Alshehri, Hani Hanjour, Hamza Al Ghamdi és Ahmed Al Ghamdi - a déli toronynak.

Khalid Almihdhar, Majed Moqued, Nawaf Al Hazmi és Salem Al Hazmi - a Pentagonnak.

Ahmed Al Haznawi, Ahmed Alnami, Ziad Jarrah és Saeed Alghamdi - ők zuhantak le Pittsburgh mellett.

(a nevek angol fonetikus átírással szerepelnek)

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.