Mária
-7 °C
3 °C

Egy mondat miatt menekül a nigériai újságírónő

2002.12.08. 15:55
Mohamed próféta, ha élne, a Miss World szépségverseny résztvevői közül választana magának menyasszonyt - ennek a szerencsétlen mondatnak a következtében kétszázötven ember vesztette életét Nigériában. A nyugat-afrikai országban azóta halálos ítéletet mondtak ki a szerzőre, melyet később visszavontak, az újságíró az Egyesült Államokba menekült, az államfő szerint mindenről a média tehet.
Nigériában egy keresztény újságírónő, Isioma Daniel cikkének egyetlen mondata váltott ki olyan zavargásokat, amelyekben kétszázötvenen vesztették életüket. Az azóta elhíresült mondat így hangzott: Mohamed próféta, ha élne, a Miss World szépségverseny résztvevői közül választana magának menyasszonyt.

Fele keresztény, fele muzulmán

A nyugat-afrikai ország lakosságának egyik fele keresztény, másik fele muzulmán. A két vallás képviselőinek nem a november végi volt az első összecsapása. A kilencvenes évek elején a vallási és törzsi villongásoknak ötezer áldozata volt, míg két évvel ezelőtt kétezren vesztették életüket vallási konfliktus miatt az észak-nigériai Kadunában. Abban a városban, ahol a mostani zavargások is kezdődtek.

A 2002-es szépségkirálynő-választást végül nem rendezhették meg Abujában. Mi történt Nigériában azután, hogy a lányok összecsomagoltak, és elhagyták az afrikai országot?

Szülei parancsára menekült

A túlnyomórészt muzulmánok lakta, iszlám törvénykezést alkalmazó északi, Zamfara államban a helyettes kormányzó úgy nyilatkozott, hogy a keresztény újságírónőt, akit lapjától nyomban elbocsátottak, bárki lefejezheti. A fatvá - a bárki által végrehajtható halálos ítélet - elől Isioma az Egyesült Államokba menekült. A Newsweek legújabb számában az esetről szóló cikk szerzője úgy tudja, hogy szülei parancsolták a maradni kívánó Isiomának, hogy távozzon Nigériából.

Nincs joguk ölni

Nigéria Iszlám Ügyekben Illetékes Legfelsőbb Tanácsa szerint a zamfarai helyettes kormányzónak nem volt joga fatvá kiadásához, ezért figyelmen kívül kell hagyni a halálos ítéletet. Ugyanígy nyilatkozott a Szaúd-Arábiai Iszlám Ügyek Minisztériumának hivatalnoka: "Nincs joguk ölni, ha a bűnös egyértelműen megbánja tettét."

A This Day című lap - és maga a szerző is - azóta többször bocsánatot kért a cikk miatt, a főszerkesztőt pedig a rendőrség őrizetbe vette, egyrészt saját biztonsága érdekében, másrészt a közrendet súlyosan megsértő írás miatt.

Százak egy mondat miatt

A szépségkirálynő-választás nyomán kitört zavargások és a muzulmánok vallási vitája nem túl szerencsés felvezetése a jövő évi elnökválasztásnak. A jelenlegi államfő, Olusegun Obasanjo a több mint százmillió lakosú ország első olyan vezetője, aki demokratikus választásokon szerezte hatalmát. A gyilkolásokat kísérő pusztításokban és fosztogatásokban éppen azok vagyona semmisült meg Nigéria északi részében, akik a keresztény államfő kampányát segíthették volna a muzulmán többségű területeken.

Olusegun Obasanjo a történtekért teljes egészében a sajtóra hárítja a felelősséget, és nem hallja meg azok hangját, akik azt kérdezik: milyen ország az, ahol egy rosszul sikerült mondat kétszázötven ember halálához vezet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.