Japán beengedi a nemzetközi ellenőröket a sérült atomerőműbe
A múlt heti, 6,8 fokozatú földrengés következtében radioaktív anyaggal szennyezett víz szivárgott ki a Kariva erőmű egyik reaktorából a Japán-tengerbe. A japán kormány kezdetben elzárkózott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel való együttműködéstől.
Japán beengedi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit a múlt heti erős földrengésben megsérült atomerőművébe, közölték hétfőn Tokióban. "Együttműködünk a NAÜ-vel, és talán a szemlét is együtt végezzük el" - fogalmazott Siozaki Jaszuhisa, a japán kormány szóvivője. Előzőleg a japán nukleáris és ipari biztonsági hivatal nemzetközi ügyekért felelős vezetője közölte, Tokió elfogadta a NAÜ ajánlkozását, "nemzetközi együttműködés és felvilágosítás" céljából.

Felborult tárolóhordók
A múlt heti, a Richter-skálán mért 6,8 fokozatú, 10 emberéletet követelő földrengés következtében radioaktív anyaggal szennyezett víz szivárgott ki a Niigata kormányzóságban épült Kariva erőmű egyik, épp nem működő reaktorából a Japán-tengerbe, és több más rendellenesség is bekövetkezett. A kár pontos mértéke nem ismert, de a kormány meghatározatlan időre elrendelte az erőmű lezárását, amíg nem biztosak benne, hogy a létesítmény - amely a világ legnagyobb áramtermelő kapacitással rendelkező nukleáris erőműve - biztonságosan folytathatja működését.
A japán kormány először azt közölte a NAÜ-vel, hogy nem tart igényt a szervezet segítségére a Kasivazaki tengerparti város melletti erőmű biztonsági ellenőrzéséhez - amelyet Mohamed el-Baradei NAÜ-főigazgató csütörtökön ajánlott föl -, a helyi hatóságok azonban kérték a kormányzattól, engedje be az ellenőröket. Arra hivatkoztak, hogy a helybéliek, egyszersmind a japán közvélemény megnyugtatása érdekében szükséges az ellenőrzés, valamint azért is, hogy pontos értesülésekkel szolgáljanak a világ számára.
A Nikkei című japán üzleti lap értesülése szerint a NAÜ-ellenőrök augusztus elején kereshetik föl a Kariva erőművet.



