Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Mégsem robbant többet Észak-Korea?

2006.10.20. 14:39
Csütörötkön még három atomkísérletről beszélt Észak-Korea, és ezt hírszerzési források is megerősítették, péntekre azonban meggondolhatta magát az ország diktátora. Dél-koreai értesülések szerint nem robbantanak több atombombát, sőt, már az első kísérletet is bánják,

Nem hajt végre több kísérleti atomrobbantást Észak-Korea, jelentette ki a Phenjanba látogató kínai delegációnak Kim Dzsong Il, a sztálinista állam diktátora - legalábbis erről számolt be a Yonhap dél-koreai hírügynökség meg nem nevezett kínai diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Észak-Korea egy napja még azt jelentette be, hogy három kísérleti atomrobbantásra is készül. Ezt támasztották alá az amerikai hírszerzés műholdfelvételei és dél-koreai titkosszolgálati értesülések is. Peking emiatt küldött delegációt Phenjanba, élén Tang Jiaxuan exkülügyminiszterrel.

Peking a csütörtöki hírek szerint "önmérsékletre" szólította Észak-Koreát. Kína eddig mindig csitítólag lépett fel a konfliktusban, ellenállása miatt az ENSZ névlegesen minden eddiginél súlyosabb, gyakorlatilag különösebb következmények nélküli szankciókat hozott csak az észak-koreai atomrobbantás után.

A Csoszun Ilbo dél-koreai napilap értesülései szerint Kim Dzsong Il sajnálkozott az első atomrobbantás miatt. "Ha az Egyesült Államok tesz némi engedményt, mi is teszünk némi engedményt kétoldalú vagy hatoldalú tárgyalások formájában" - mondta az észak-koreai vezető a kínai küldöttnek a jelentés szerint.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.