Vilma
-8 °C
3 °C

Japánt fenyegető rakétáját teszteli Észak-Korea

2003.03.13. 12:11
Gyanús gyülekezést tapasztalt a dél-koreai hadsereg az észak-koreai rakétakilövő-állásoknál. Az amerikaiak feltételezése szerint a kommunista diktatúra 1500 kilométer hatótávolságú Rodong rakétája fellövésére készül. Az erőfitogtatással Észak-Korea kétoldalú tárgyalásokra kényszerítené az Egyesült Államokat.
Közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta tesztrepülését készíti elő Észak-Korea - jelentette az AP két japán napilap értesüléseire hivatkozva. A japán védelmi hivatal nem sokkal a lapjelentéseket követően bejelentette, hogy japán-tengeri járőrözésre küldte egyik, a legmodernebb felderítő eszközökkel felszerelt rombolóját.

Gyanús gyülekezés

Josijuki Ueno, a védelmi hivatal szóvivője nem kívánt részleteket közölni az Aegis osztályú romboló küldetéséről - írja az AP.

Japán legnagyobb napilapja, a Jomiuri szerint az amerikai hadsereg illetékesei a múlt héten figyelmeztették japán partnereiket a készülő rakétakísérletről. Beszámolójuk szerint a járőrszolgálatot teljesítő dél-koreai katonai járművek "gyülekezéseket tapasztaltak" az elszigetelt kommunista diktatúra észak-keleti rakétakilövő állásainál.

Amerikát zsarolják

Feltételezések szerint a sztálinista diktatúra újabb erőfitogtatása során az 1500 kilométeres hatótávolságú, azaz Japán nagy részét elérő Rodong rakéta kilövésére készül.

Észak-Korea hétfőn hajók ellen bevethető, hagyományos töltetű rakétáját tesztelte. Megfigyelők szerint a rakétakísérletekkel a diktatúra kétoldalú tárgyalásokra kívánja kényszeríteni az Egyesült Államokat. Az amerikaiak szerint az atomválságot többoldalú megbeszéléseken kéne rendezni.

Jun Jung Kvan dél-koreai külügyminiszter szerint az északiak követelése minden logikát nélkülöz. "Értelmetlen lenne kizárni a lehetséges segélynyújtókat a tárgyalásokról" - nyilatkozta a dél-koreai MBC rádiónak a miniszter.