Előd
7 °C
16 °C

Észak-Korea felfüggesztheti atomfegyverprogramját

2004.02.26. 16:18
Atomprogramja legalábbis részleges felfüggesztésére tett javaslatot Észak-Korea az ország leszereléséről folytatott hatoldalú konferencián. A kínai küldöttség a teljes atomprogram felmondásáról tud, az orosz delegáció szerint "békés célú" fejlesztéseit folytatná a sztálinista rezsim.
Észak-Korea atomprogramja teljes felfüggesztését javasolta - jelentette ki a sztálinista diktatúra atomprogramjáról folytatott hatoldalú tárgyalásokon részt vevő kínai kormány szóvivője az AP-nek. A részletekről a konferencia résztvevői még tárgyalnak - tette hozzá.

"A koreai javaslatot mindegyik résztvevő üdvözölte" - mondta Liu Zsian Csao kormányszóvivő.

Talán mégsem

Alexander Loszjukov, az orosz delegáció vezetője visszafogottabban nyilatkozott. Észak-Korea "késznek mutatkozott" atomfegyverprogramja felfüggesztésére. Békés célúnak mondott atomprogramjait azonban továbbra is fenntartaná - idézi az orosz delegációvezetőt a Csinhua kínai hírügynökség.

Észak-Korea mindeközben az "ellenséges amerikai politikát" teszi felelőssé a tárgyalások akadozása miatt - jelentette az AP. Az Egyesült Államok 2002 decemberében felfüggesztette az olajszállítást Észak-Koreába. Az amerikai titkosszolgálatok akkori jelentései szerint a sztálinista diktatúra újraindította atomfegyverprogramját - ezt később Phenjan is elismerte.

Az olajszállítási szerződést még Clinton elnöksége alatt kötötték, annak fejében, hogy Korea felhagy fegyverprogramjával.