Árpád
-1 °C
9 °C

Harc az Északi-sarkért

2006.03.18. 00:23
Az Északi-sark Amudsennen kívül nem sok embert érdekelt a múltban, a környező országok például elfelejtették felosztani. Most, hogy a globális felmelegedés hatására olvadozik a jégpáncél, zászlótűzési és erőfitogtatási verseny kezdődött. A tét a világ földgáztartalékainak a negyede.

Pat Broe 1997-ben talán nem is sejtette, hogy az évszázad üzletét kötötte meg, amikor egy használaton kívüli vasúti pálya mellett tíz kanadai dollárért megvette az útba eső Churchill kikötőjét is Kanada északi partvidékén. A kikötő nem volt szívderítő látvány, ráadásul az sem kecsegtetett sok jóval, hogy az év kétharmadában masszív sarki jég zárta el a nyilt tengertől.

Azóta a globális felmelegedés üzleti zsenit faragott Broe-ból. Churchill most már tíz hónapon át megközelíthető kikötő, amin keresztül vezet az Oroszország és Amerika közötti kereskedelmi utakat több ezer kilométerrel lerövidítő viziút. Broe tízdolláros befektetése a New York Times becslései szerint évi százmillió dolláros üzletet hozott neki.


Az Északi-sarkvidék térképe.
Kattintson a részletes térképért!

Átjáróharc

Az Északnyugati Átjáró

Az amerikai kontinenst északról megkerülő, az Európa és Ázsia közötti viziutat négyezer kilométerrel lerövíditő átjáró kutatása már az 1500.as években megkezdődött. A kutatás hőskorszaka a XIX. század közepe volt, ekkor veszett el örökre a legtöbb bátor kutató a környéken. Az átjárót végül ki más, a norvég Roald Amundsen hódította meg 1906-ban. A rossz nyelvek szerint a norvég sarkkutató hitelezői elől menekülve találta meg a rejtélyes átjárót. Igaz, az Amundsen által megjárt útvonalról azonnal ki is derült, hogy használhatatlan, mivel túl sekély a kereskedelmi hajózáshoz. Ráadásul három év alatt tudta csak átverekedni magát a jégen. Egy éven belül először 1944-ben keltek át az átjárón. 1966-ban egy megerősített olajtankerral is sikerült átkelni, de az amerikaiak végül mégis inkább olajvezetéket építettek. A sarki jég olvadásával azonban könnyen hajózható és nagy távolságokat lerövidítő, stratégiai fontosságú útvonallá válhat az Északnyugati Átjáró.

A globális felmelegedés nem csak Broe gazdagságát hozta el, de számos, eddig jegelt konfliktust is a felszínre hozott. Elsőként rögvest a viziutakét. A sarkvidéki jég visszahúzódásával - a tudósok szerint nem elképzelhetetlen, hogy 2070-re nyaranként jégmentes lesz az északi-sarki óceán - ugyanis megnyílhat az Északnyugati Átjáró, ami után félezer éve kutatnak bátor felfedezők.

A viziút Kanada északi szigetcsoportjai között vezet, eddig jobbára járhatatlan volt az áttörhetetlen jég és a feltérképezetlen terep miatt. Emiatt eddig nem is fordított rá különösebb figyelmet senki. A kanadai kormány is megelégedett azzal, hogy a szerinte beltengernek számító vizeken hajózóknak kérve-kéretlenül engedélyt adott az áthajózáshoz, ezzel is bizonyítva fennhatóságát a terület felett.

Amikor azonban a kanadai választási kampányban az amerikai nagykövet nemzetközi vizeknek nyilvánította az Északnyugati Átjárót, az újonnan megválasztott - és Kanadában Bush "politikai ágyasának" tartott - Stephen Harper, a konzervatív miniszterelnök harcias válaszüzenetet fogalmazott meg. Az "északi szuverenitást" amúgy is politikai programja kulcskérdéseként kezelő Harper a hadi költségvetés 3,5 milliárd kanadai dolláros növelését, 13 000 új katona szerződtetését és három, felfegyverzett jégtörő beszerzését hirdette meg, bizonyítva, hogy Kanada nem fog lemondani a saját területének tekintett tengerről.

Hans-sziget

A Hans-sziget (Inuit nyelven Tartupaluk, dánul egyszerűen Hans) a Grönland és az Ellesmere-sziget közötti Nares-szoros Kennedy-csatornájának közepén található sziklaszírt. A sziget, leszámítva a fókákat, a jegesmedvéket és az olykor arra járó dán zászlótűzőket, teljesen lakatlan, sőt, lakhatatlan. Amikor nincs befagyva, hatalmas jéghegyek borotválják széleit, területe egy simára csiszolt, egybefüggő gránittömb. 1872-es első leírása után száz évig senkinek sem tűnt fel, hogy létezik.

A dán-kanadai zászlókitűző versenyt a dánok kezték 1972-ben, de Kanada rögtön jelezte, hogy sajátjának tekinti a szigetet. 1980-83 között a kanadai Dome Petroleum kutatói végeztek geológiai kutatást, ezért 1984-ben első kormánytagként a dán Grönland-ügyi miniszter, Tom Hoyem látogatott a szigetre, ami újbóli zászlóplántálásra késztette honfitársait. 1995-ben újabb dán zászlót tűznek ki a szigetre, de 2002-re ez és az 1988-ban kitűzött is eltűnik - feltehetően az időjárás tehet a dologról. 2003-ban újabb dán zászló érkezik, majd két évre rá Bill Graham kanadai hadügyminiszter, egy héttel azután, hogy végre egy kanadai zászlót is sikerült kitűzni.

A vita ezután felhevül, mindkét oldalról felkapja a sajtó a témát, dán és kanadai nacionalisták sajátos különversenyt folytatnak honlapjaikon a Hans-sziget kanadaiságát/dánságát bizonygatva. Emellett szárba szökken a Hans-szigeti Felszabadítási Front is, melynek vicces tagjai a sziget őslakóit, a pár tucat fókát és az alkalmanként felbukkanó jegesmedvét akarják felszabadítani a még be sem következett dán/kanadai elnyomás alól.

Zászlóverseny

Az "északi szuverenitás", azaz a sarkvidéki terület feletti ellenőrzés első csatáját azonban még elődei vívták. 2005 nyarán a bukott liberális kormány hadügyminisztere, Bill Graham pánikszerű látogatást tett egy futballpályányi jeges szikladarabon, amit alapvetően pár tucat fóka és egy-két jegesmedve lakik. Előtte ugyanis azzal a szégyennel kellett szembesülniük, hogy a Dániához tartozó Grönland és a kanadai Ellesmere-sziget közötti Hans-szigeten a dánok elhúztak a zászlókitűzési versenyben. Egy kanadai lobogóra már három dán jutott, így Graham személyesen akarta jelezni országa területi igényét.

Dánia éles hangú diplomáciai jegyzékkel válaszolt, majd, hogy cukkolja a felkészületlen kanadai hadsereget, páncélozott jégtörőfregattokat küldött járőrözni a sziget köré.

Pedig Kanada és Dánia között legalább szerződés rendezi az északi-sarkvidéki határokat - egy 875 méteres, a Hans-szigetet is magában foglaló szakaszt leszámítva. Dánia ezenkívül még Norvégiával rendezte határait, de a többi érintett ország - Oroszország, az Egyesült Államok és Izland - még a felosztás módjában sem egyezett meg.

Dánia a sark ura

Pedig minden jel szerint az északi-sarkvidék a világ legújab vadnyugata. Státusáról nem rendelkeznek nemzetközi egyezmények, a határok kirajzolatlanok. A jégpáncél alatt pedig ott lapul a világ feltételezett földgáztartalékainak negyede és egy jó adag kőolaj is.

Nem csoda, hogy a dán kormány a zászlótűzögetésen kívül komoyl tudományos kutatásokkal is megpróbálja alátámasztani a jövőbeni olaj- és gázkutatási jogokat is eldöntő igényeit. A dán Királyi Tudományos Akadémia geológusai pár éve soha nem látott jólétben kutathatnak a világ talán legkietlenebb vidékén, Grönland az északi jégsapkával összeolvadó északi partvidékén.


A Hans-sziget

A feladatuk nem egyszerű. Azt kéne bebizonyítaniuk, hogy a sarkvidéket Grönland és Oroszország között átszelő Lomonoszov-hátság a Grönlandi pajzslemez szerves része. Ekkor ugyanis az új nemzetközi jogi szabályok szerint Dánia joggal csatolhatná azt a pajzslemez szélétől számított kétszáz tengeri mérföldes gazdasági zónájához, azaz az Északi-sark dán fennhatóságú terület lehetne.

Mindenki Oroszország ellen

A dánok váratlan szövetségest találtak ügyükhöz - a Hans-szgetért pont velük csatázó Kanadát. Kanada ugyanis hasonló elven akarja magához csatolni a sarkvidék Alaszkára jutó részeit és ezen az alapon formál jogot az Északnyugati Átjáróra is. A dánok és a kanadaiak legnagyobb ellenfelei az oroszok és az amerikaiak lehetnek.

Az Egyesült Államok nem nagyon rúg labdába Alaszkával, éppen ezért azon az állásponton van, hogy az Északnyugati Átjáró és a Sarki-óceán nemzetközi vizek. Tulajdonképpen ebben az egész világ - leszámítva az érintett országokat - egyetért velük.

Kié a víz?
A nemzetközi jog megkülönbözteti a parti víz és a gazdasági övezet fogalmát. A parti vizek a partvonaltól számított 12 tengeri mérföldig (20 kilométerig) tartanak. Ennél nagyobb jelentőségű a gazdasági övezet, amit nem a partvonaltól, hanem a szárazföldi terület viz alá benyúló részének határától számítanak, és 200 tengeri mérföld (360 kilométer) kiterjedésűek.

Oroszország ezzel szemben a szektor alapú felosztás híve, azaz minden ország a partszakasz hossza alapján részesülne az északi-sarkvidéki területekből. A térképre ránézve érvelésük érthető is, így Moszkva ellenőrzése alá esne a sarkkör kétötöde.

Ez ellen a felosztás ellen a dánokon és a kanadaiakon kívül a norvégok tiltakoznak leginkább. Norvégia a Spitzbegák révén jelentős területekre tart igényt az északi-sarkvidéken, ráadásul elsőként kezdte meg a sarkvidéki gáz kitermelését. Az orosz-norvég villongásokra jellemző, hogy tavaly novemberben a norvég partiőrség Murmanszk kikötőjéig üldözött egy, a norvégok szerint az ő vizeiken halászó orosz hajót, aminek a fedélzetén két norvég ellenőrt is Murmanszkba hurcoltak. A norvég partiőrség helikopterei előzőleg egy orosz halászhajót már mozgásképtelenné tettek.

Az oroszok csaknem hadihajókat küldtek halászhajóik megvédésére, végül diplomáciai ütésváltásba torkollt és a mai napig nem is oldódott meg az eset.

Forró nyár a sarkvidéken

Az oroszok a gazdasági zónák figyelmen kívül hagyása mellett a dánokhoz hasonlóan tudományos kutatásokkal és zászlótűzögetéssel igyekeznek feltúrbozni állásaikat a sarkkörön. 2001-ben eposzi útra küldték Akademik Fjodorov nevű jégtörőjüket. A földrajzi kutatóhajó északi-sarki megjelenésével is saját igényeik jogosságát kívánták alátámasztani.

Ahogy közeleg a tél vége, a sarkkörön újra fellángol majd a küzdelem. Kanada az idén már katonai értelemben is komolyan veszi a harcot. Stephen Harper kormánya első intézkedéseinek egyikeként elindította a Nunaluvit hadműveletet. A bennszülött inuitok nyelvén a Nunaluvit jelentése "a föld a mienk". Kanada ennek bizonyítására motoros sível felszerelt járőröket küldött a sarkvidékre, akiknek be kell bizonyítaniuk, hogy bármikor gyorsan tudnak reagálni. Izgulni azonban még nem kell, a kanadaiak 52 katonát küldenek csak a térségbe, és még mindig nem rendelkeznek megfelelő hajókkal a parti vizek ellenőrzéséhez.