Obama: Elkúrtam
További Külföld cikkek
-
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
- Turistabusz zuhant a Pó folyóba Torinóban, meghalt a sofőr
- Puccskísérlet miatt bíróság elé állítják Jair Bolsonaro volt brazil elnököt
- Bikaviadal csak vérontás nélkül rendezhető Mexikóvárosban
- Ausztria megteremti a lehetőséget a menedékkérők családegyesítésének felfüggesztésére
A több tévécsatornának is nyilatkozó elnök azt mondta, hogy vállalja a felelősséget azokért a hibákért, amelyeket Daschle adóproblémáinak kezelése kapcsán elkövettek. Az NBC-nek úgy fogalmazott: csalódott magában, hibásnak érzi magát, amiért úgy tűnhetett, hogy kettős mérce létezik az adófizetés terén, egy a híres emberek, egy másik meg az átlagemberek számára.
"Ez hiba volt, elkúrtam (...) vállalom a felelősséget ezért a hibáért" - mondta szinte szó szerint több interjúban is alig több mint 24 órával azután, hogy kijelentette, teljes mértékben kiáll Dashcle jelölése mellett. Mint kiderült, Daschle az utóbbi 2 évben 5,2 millió dollárt keresett, ilyen jövedelem mellett nem tudott befizetni 120 ezer dollár adót.
A szenátus demokrata vezetői eltérőképpen reagáltak a Daschle-ügyre. Harry Reid többségi frakcióvezető közölte, mindenképpen végrehajtják az egészségügyi reformot, Dick Durbin szenátor viszont azt mondta, Daschle jelölésének visszavonása visszalépést jelent, mert a miniszterjelölt tehetséges volt és alaposan ismerte a kongresszus működését.
A hatalmas gazdaságösztönző csomag kongresszusi elfogadtatásáért küzdő Obama azt mondta a CNN-nek adott interjúban: "elnöki működésem sikerének egyetlen mércéje az lesz, ha az emberek 5 vagy 9 év távlatából visszatekintve elmondhatják, hogy rendbe tettem a gazdaságot". Leszögezte, az alapján fogják megítélni tevékenységét, hogy felépül-e a gazdaság a recesszióból.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott: riasztó, hogy milyen gyors mértékben romlik a gazdaság helyzete, "2-3 hónappal ezelőtt a közgazdászok még nem jósolták volna meg, hogy itt fogunk tartani". Mint kifejtette, szükség lesz egy felépülési programba a munkanélküliség kezelésére, valamint egy olyan másik programra, amellyel intelligens módon meg lehet indítani a banki hitelek áramlását. "A gazdasági helyzet miatt éjszakánként fenn vagyok" - mondta.
Ugyancsak kedden vált ismeretessé, hogy szintén adófizetési gondok miatt visszavonta jelölését Nancy Killefer, akit Obama arra szemelt ki, hogy a költségvetési reformokat felügyelje a szövetségi kormányban. Killefer a harmadik olyan Obama-jelölt volt, akiről a jelölés kapcsán kiderült, hogy a múltban nem fizetett rendesen adót. Tom Daschle mellett Timothy Geithner pénzügyminiszterről derült ki, amikor az Obama csapat átvilágította, hogy évekkel ezelőtt 34 ezer dollár adót "felejtett el" befizetni, a szenátus ennek ellenére megerősítette a volt bankelnök jelölését.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
1 órája
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.
8 perce
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
1 órája
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
5 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
6 órája
- Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását
Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.
március 19., 12:56
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
5 órája
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
8 órája
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
2 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
10 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
11 órája
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51
- Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának
Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.
március 19., 14:33