Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Elkezdődött az olasz parlamenti választás

2006.04.09. 08:56
A Silvio Berlusconi miniszterelnök vezette jobboldali Szabadság Háza (Cdl) és a Romano Prodi volt kormányfő, egykori EU-bizottsági elnök fémjelezte baloldali Unió között dől el az ország vezetésének sorsa a következő öt évre.

Képviselőházi és szenátusi választások kezdődtek vasárnap Olaszországban,amely két napig tart: vasárnap reggel 8 órakor nyitották meg a szavazó helyiségeket, és este 22 órakor zárják azokat, míg hétfőn reggel 7-től délután 15 óráig lehet szavazni. Olaszországban 47 258 305 szavazásra jogosult állampolgár él. A szavazók szemében várhatóan a gazdasági helyzet, Irak és a családok boldogulásának lehetősége lesz a legfontosabb szempont a pártok közötti választáskor.

Jobb és bal

Berlusconi, a Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt alapítója, először 1994 márciusában lett miniszterelnök, de kormánya mindössze 8 hónapig élt. 2001-ben már a Cdl-koalíció vezetőjeként nyerte meg a választásokat. Vállalkozói karrierje a 80-as években vált sikeressé előbb a kereskedelmi televíziózás terén, majd a kereskedelmi, biztosítási és kiadói szférában erősítette meg hatalmát. Prodi 1995 februárjában alapította meg az Ulivo (Olajfa) baloldali párszövetséget. Az 1996-os választási győzelem után 1998-ig miniszterelnök volt, majd 1999 és 2004 között az EU-bizottság elnökeként tevékenykedett. Ezt követően tért vissza az olasz politikai életbe, és lett az Unió-koalíció kormányfőjelöltje.

Az olasz alsóház 630 tagú (jelenleg 610 a képviselők száma), közülük 12 képviselőt - az olasz törvényhozás történetében először - a külföldön élő állampolgárok választanak meg pártlistákról. A felsőházi választásokon 315 szenátori mandátum sorsa dől el (a felsőházba öt örökös szenátort nevezhet ki az olasz elnök, emellett a volt államfők is örökös szenátorok, így a szenátus jelenleg 322 fős). A külföldön élő olaszok választása már a héten lezajlott, de az eredményeket természetesen csak az anyaországiakkal együtt teszik közzé. Csupán annyit lehet tudni, hogy a külföldön élőknek több mint 40 százaléka élt jogával.

Harc a végsőkig

A két tömörülés az utolsó pillanatig folytatta az egymás elleni harcot, és kölcsönösen egymást vádolták a kampánycsend megsértésével. A Cdl azt sérelmezte, hogy a Demokratikus Baloldal (DS) szombaton kiadott egy sajtóközleményt, amely Berlusconi péntek esti televíziós szereplésének gyenge nézettségén ironizált, míg az Unió szerint a jobboldali koalíció sms-ek áradatát küldte a választóknak, a kormánypártokra való szavazásra való felszólítással.