Natália
-3 °C
8 °C

Elutasították az olaszok az alkotmánymódosítást

2006.06.26. 21:58
Elutasították az alkotmány módosítását a hétfőn véget ért olaszországi népszavazáson a közel végleges eredmények szerint.
A szavazatok 99 százalékának feldolgozottsága mellett rendelkezésre álló adatok szerint a referendumon résztvevők 61,6 százaléka szavazott nemmel a változtatásokra, amelyek az 1948-ban készült alkotmány eddigi legnagyobb egyszeri módosításával megerősítették volna a miniszterelnök szerepét, valamint a régiók önállóságát.

Az elnöktől a miniszterelnökhöz került volna a parlament feloszlatásának joga, és a kormányfő elnöki jóváhagyás nélkül nevezhetett volna ki és menthetett volna fel minisztereket. A régiók nagyobb autonómiát kaptak volna az oktatásügy, az egészségügy és a rendvédelem területén.

Berlusconi akarta, az olaszok nem

A népszavazást még az előző, Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány kezdeményezte. A reform szószólói azzal érveltek, hogy ez véget vetne az elmúlt ötven évre jellemző kérészéletű olasz kormányok sorának. Egyes vélemények szerint lehetőséget teremtett volna az alkotmány modernizációjára, mert túlzottak és idejétmúltak a kormányfői hatalomnak azok a korlátozásai, amelyeket Benito Mussolini fasiszta diktatúrájának több mint fél évszázaddal korábbi tapasztalataiból kiindulva teremtettek meg.

A "nem" szavazatok többsége egyúttal a jelenlegi miniszterelnök, Romano Prodi győzelmét is jelenti. A balközép kormány élén álló Prodi is egy alkotmányreform mellett érvel, de nem a most népszavazásra került javaslat szerint.

Prodi is módosítana

Prodi és a balközép tábor szerint a népszavazásra bocsátott tervezet aláásná az ország egységét, gyengítené az elnöki hatalmat és több millárd euróba kerülne. Azzal is érveltek, hogy a régiók hatásköreinek bővítése növelné a különbséget a jómódú északi és a szegényebb déli térségek között. Vélhetően támogatná ugyanakkor a balközép pártszövetség az elbukott javaslat egyes elemeit: a miniszterelnöki hatáskör bővítését és a képviselők számának csökkentését.

A kezdeményezés népszavazásra bocsátására azért volt szükség, mert a szükséges kétharmados helyett csak csekély többséget kapott a parlamentben.

Megfigyelők szerint az áprilisi választásokon elszenvedett vereség után az újabb kudarc megkérdőjelezheti Berlusconi esélyeit, hogy továbbra is a jobboldal vezére maradjon.

Az egész jobbközépnek számadást kell készítenie, most, hogy az egyik fő programpontja megbukott - mondta Alessandra Mussolini, Benito Mussolini unokája, a szélsőjobboldali Szociális Alternatíva párt vezetője. Az elutasítók győzelme "kezdete lehet Berlusconi politikai pályafutása végének" - vélekedett Franco Pavoncello, a római John Cabot Egyetem rektora.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!