Natália
-3 °C
8 °C

„Hogyan lehet élővé tenni '56-ot, mielőtt még kimúlna”

2006.07.05. 16:32
Kicsit provokatív, kicsit önironikus 1956-os megemlékezésre készül Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója. Az elkészült, de még nem publikus terv egy két óriásplakátból álló installációra épül, amit New York talán legexkluzívabb pontján, a Times Square kapujában, az 50. utca és a Broadway kereszteződésében állítanának fel. A terv részleteiről a projekt ügyében éppen Magyarországon tartózkodó Orsóssal beszélgettünk.

"'56 adottság, ráadásul ötven éve történt. Ha már rendelkezésünkre áll, kezdhetünk is vele valamit" - meséli az ötlet születéséről Orsós. Az ötletelés elején két dolog volt biztos. Nem lesz sok pénzük a projektre, és Orsós nem akarta, hogy a himnusz nagyzenekari változatának eljátszásából és egy harmadosztályú operaénekes által elénekelt "Hazám, hazám"-ból, illetve az azt követő libamájzabálásból álljon a megemlékezés. "Ebbe én felakasztanám magam" - mondja.

Kedvezmény a jó ötletért

"Viszonylag gyorsan jött az ötlet, hogy akkor reklámozzuk a történelmet" - mondja. A koncepció alapkérdése az volt, hogy miként lehetne élővé tenni az 56-os forradalmat, "mielőtt még kimúlna". Orsós megkereste ötletével a Times Square-i reklámhelyeket birtokló Van Wagner reklámügynökséget, ahol annak ellenére - vagy éppen azért - lelkesen fogadták az ötletet, hogy előtte még sosem foglalkoztak történelemmel.


Inspiráló feladat
Fotó: Katona Bogi

"Amikor odamentem, azt hittem, mondanak majd egy irreális árat" - mondja Orsós, de meglepetésére a fellelkesedett marketingesek még 35 százalék kedvezményt is adtak, így összesen százezer dollárból (mintegy 21 millió forintból) megvalósulhat az ötlet. Az árban benne van a plakátok kidolgozása és a két plakáthely kéthavi bérlete is - ez utóbbi kutakodásaink szerint önmagában nyolcvanezer dollár a piaci árakon.

Sok olvasat, több inspiráció

Orsósék mostanra már kidolgozták a projektet - augusztus 1-ig kell leadniuk a végleges terveket, melyek kidolgozásában magyar szakértők mellett amerikai reklámipari szakemberek is ingyen segédkeznek. Orsós maga is elismeri, hogy nehéz feladatot vállalt, hiszen '56-nak Magyarországon is egynél több olvasata van, az Egyesült Államokban pedig még az amerikai kormányzat '56-os, visszás szerepvállalása is felmerülhet. "Ettől inspiráló a feladat" - mondja, majd kifejti, hogy a projekt a jelenlegi állás szerint "kicsit önironikus, de a szelíd oldalról". (A szlogent egyelőre nem volt hajlandó elárulni.)


Itt lesznek a plakátok

"Közelíteni akartuk a Magyarországról kialakult imidzset a magyar önképhez" - magyarázza. Hiszen mi magyarok szeretjük jó ízlésű (itt Orsós a tőlünk húsz méterre lévő Nemzeti Színházra mutat - lásd fentebb az öniróniáról írottakat), jó humorú, tehetséges embereknek gondolni magunkat, ehhez képest az ignoráns amerikaiak "nagyképű zombiknak" tartanak minket. Ezért is szeretnék, ha a projektben megjelenne "a készség az iróniára", de egyben valami olyat is létrehozni, amivel azonosulni lehet, ami megmutathatja, hogy azért van a magyarokban büszkeség is.

És hát '56-ra akár büszkék is lehetünk. "Azért az nagy dolog, hogy borzalmas ruhákban járó zombi emberek egyszere fegyvert ragadnak, és az életüket áldozzák egy absztrakcióért" - mondja, hozzátéve, hogy "'56 "az enyém is".

Nem hallgatják el az amerikaiak felelősségét

Azt, hogy milyen hatása lehet majd a reklámnak, egyelőre Orsós sem tudja. "Az ember menet közben elkezd hinni a marketingben" - magyarázza nevetve. Tény, hogy a plakátokat a Van Wagner reklámügynökség mérései szerint napi 65 000 ember láthatja - a tervek szerint szeptember 1-től november 1-ig tehát kábé négymillió járókelő szembesülhet vele, hogy ötven éve "legalább volt valami kurázsi" Magyarországban. Ehhez hozzájön, hogy az 50.-Broadway sarok tényleg szimbolikus pontja a Times Square-nek, több, élőben sugárzott tévéműsor hátterében is látható - többek között az MTV-n is.

De azért az Intézet programokat is szervezne a plakátok környékére, sőt, ha minden jól megy, az egyik legnézettebb amerikai showműsorban, a magát mostanában a megértés asszonyaként menedzselő Oprah Winfrey délutáni beszélgetős műsorában is helyet kaphat a kezdeményezés.


Kezdeni valamit '56-tal
Fotó: Katona Bogi

És azért hagyományosabb megemlékezések is lesznek, többek között az '56-os Intézet két kutatója Charles Gati társaságában tíz nap alatt nyolc egyetemi előadást tart a kérdésről - ezeken komolyan felmerül majd az amerikaiak "árulásának" a története is.

Egy turistát már hozott

Orsós most nyolc-tíz olyan embernek mutatja be éppen a projektet, akiknek ad a véleményére. Nem akarja őket megnevezni, de annyit elárul, hogy nem pártpolitikai alapon kért fel embereket, nem "bevédeni" akarja a projektet, amit szerinte is biztosan támadni fognak, bármi történjen is. "Most arra várok, hogy valaki azt mondja, ez hülyeség" - nevet, de azért meg van győződve róla, hogy a projekt jó. Ezután pedig július 18-tól amerikai reklámszakemberek is átnézik a terveket, hogy valóban az az üzenet jön-e át az amerikai publikumnak is, amit mondani akarnak. A terveket eddig látó amerikaiak mindenesetre lelkesek, Orsós szerint azért is, mert két - egyelőre nem túl ismert - "remek képet" sikerült kiválogatni több ezer archív felvétel közül. Ha minden igaz, a magyarországi beszélgetés jövő hét csütörtökig lezajlik.

"Egyébként a Van Wagner kreatívja máris úgy döntött, hogy idén Budapesten nyaral. Úgyhogy ötezer dollárt akár már le is vonhatunk a százezres költségvetésből" - kanyarodunk vissza a beszélgetés végén arra, hogy egyáltalán milyen haszna lehet a marketingnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!