Ambrus
-7 °C
3 °C

Újabb verzió - világháborús akna

LENTA.RU
2000.08.15. 14:36

Kedden délután megkezdődött az elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró legénységének kimentésére irányuló akció, - közölte az Interfax hírügynökséggel Igor Szergejev honvédelmi miniszter. A baleset helyszínén 15 hajó tartozkodik, javult az időjárás, a hullámzás az 5-6-os fokozatról 2-3-asra csökkent, ezáltal moszkvai idő szerint 22:00-tól a mentési műveleteket teljes terjedelemben megkezdhetik. Ilja Klebanov miniszterelnök-helyettes, az esemény kivizsgálására kirendelt bizottság vezetője kijelentette, hogy a hajótest külső vizsgálata nyomán "nagyon furcsa kép alakult ki", feltételezhető az is, hogy a tengeralattjáró a II. világháború idejéből származó aknára futhatott. A baleset akkor következhetett be, amikor a hajó már a felszínre emelkedett. Egyelőre viszont semmi biztosat nem tudnak a baleset okáról, a bennrekedt legénységgel csak akusztikus kapcsolatot tartanak fenn, azaz kopognak egymásnak. Igor Baranov, a Rubin tervezőiroda mérnöke és más szakemberek szerint már csak 70 órára elegendő oxigén maradt a hajón. Baranov elmondta, hogy több mentési változaton dolgoznak, a mini-tengeralattjáró vagy mentőkapszula csak akkor alkalmazható, ha a tengerfenéken fekvő hajó dőlésszöge nem haladja meg a 45 fokot. Olyan hírek vannak, hogy a tengeralattjáró kb. 60 fokra dőlt meg. Veszélyt jelent az is, hogy annak ellenére, hogy a reaktort sikerült leállítani, azt állandóan hűteni kell, ehhez viszont nincs energia, igy a hőmérséklet a reaktor részben jelenleg 70-80 fokos lehet és a legénység nem maradhat meg a közelében, illetve nem juthat el a farrészen levő menekülő nyílásokhoz.