A "Pjotr Velikij" atom-meghajtású nehéz rakétacirkáló fedélzeti hidroakusztikus eszközeivel idegen tengeralattjárót észlelt a "Kurszk" katasztrófájának körzetében, - közölte a Strana.ru az Északi Flotta törzsére hívatkozva. A cirkáló hosszabb időn át észlelte az idegen tengeralattjáró jelenlétét, de kiszorítására irányuló aktív tevékenységet nem folytattak. Bizonyos idő után a tengeralattjáró saját magától távozott. Szombaton a Novosztyi hírügynökségnek adott interjúban Vlagyimir Kurojedov haditengerészeti főparancsnok elmondta, hogy nincsenek adatai arról, hogy konkrétan melyik ország tengeralattjáróját észlelték, de megigérte, hogy vasárnap minden ismertté vált információt publikálni fognak. November 3-án Kurojedov, amikor előszőr beszélt az eseményről, nem zárta ki azt, hogy "az idegen tengeralattjáró azzal a céllal tartózkodik a körzetben, hogy megkisérelje az olyan bizonyítékok eltüntetését, amelyek azt a verziót támaszthatnák alá, hogy a "Kurszk" idegen tengeralattjáróval történt ütközés következtében pusztult el." Kurojedov kijelentette, hogy a katasztrófa körülményeit vizsgáló állami bizottság ülésén ő az idegen tengeralattjáróval való összeütközés mellett áll ki. Ugyanakkor, Igor Szpasszkij, a "Rubin" tervezőiroda vezérigazgatója, nem erősítette meg, de nem is cáfolta a haditengerészeti főparancsnok állítását. A Novosztyinak adott szombati interjúban Szpasszkij azt mondta: "lehetséges, hogy a főparancsnok valamilyen új információval vagy érvekkel rendelkezik, amelyek alapján a saját verziója mellett kardoskodhat". Szpasszkij szerint, az idegen tengeralattjáróval történt összeütközés verzióját jelenleg a "Kurszk" pusztulásának más lehetséges okai mellett vizsgálják.