Móric
9 °C
18 °C

Letartoztatások az észak-kaukázusi merénylet kapcsán

LENTA.RU
2001.03.28. 07:11

Az orosz közrendvédelmi szervek megállapították, hogy az észak-kaukázusi robbantásokat 10 főből álló csoport követte el. Jurij Birjukov, a főügyész első helyettese az ORT tévétársaság híradójában közölte, hogy "közülük hármat őrizetbe vettek, egyikükkel - Hubijevvel - szemben pedig vádat emeltek terrorista merénylet elkövetése címén". Birjukov azt állította, hogy a robbantásokkal kapcsolatban indított vizsgálat során végrehajtották az összes szükséges nyomozati cselekményeket, kijelölték a szakértőket. "Már az első ütemben bebizonyosodott, hogy a merényletekhez csecsen fegyvereseknek és részben, Khattab harctéri parancsnoknak köze van", - mondta az orosz főügyész-helyettes. "A bűncselekményeket az ő emberei követték el, ezt bizonyítja a felhasznált robbanóanyag és a bujnakszki házrobbantással azonos elkövetési módszerek." Birjukov közölte azt is, hogy a gyanusítottaknál tartott házkutatások során olyan tárgyakat foglaltak le, amelyek bizonyítják bűnrészességüket a merényletek előkészítésében és végrehajtásában. Többek között olyan jegyzeteket találtak, amelyek a robbanószerkezetek elkészítésének és használatának módszereit taglalják.