Mária
-6 °C
-2 °C

Két utaskisérő élte túl a seremetyevoi repülőszerencsétlenséget

LENTA.RU
2002.07.28. 18:12
Az IL-86 roncsai
A "Pulkovszkije avialinii" /"Pulkovo Airline"/ légitársaság diszpécser szolgálata által pontosított adatok szerint a vasárnap, a moszkvai Seremetyevo-1 repülőtérről való felszállás közben lezuhant IL-86-os replőgép fedélzetén 16 fő: négy pilóta, tíz utas- és szállítmánykisérő (köztük nyolc nő) és két fedélzeti mérnök tartózkodott. 14 személy életét vesztette, két kisérőnő túlélte a szerencsétlenségetr, mindkettőjüket súlyos állapotban szállították kórházba, ahol orvosok küzdenek életben maradásukért. Azt, hogy a gépen 16-an voltak megerősítette Jurij Vorobjov, a katasztrófaügyi minisztérium első helyettese is. Az ORT tévétársaság közölte, hogy megtalálták a repülőgép mindkét "fekete dobozát". A helyszínen Mihail Nyikonov, a moszkvai főügyész helyettesének és Eduárd Gyeniszov, a moszkvai terület ügyészének vezetésével külön nyomozócsoport dolgozik. Ugyancsak a helyszínre várják a "Pulkovoi" légiforgalmi társaság vezetőit. A 86060 fedélzeti számú IL-86 típusú repülőgép 1983-ban készült. 1991-ben 10 ezer kilométer lerepülése után a 400. sz. polgári repülőgyárban műszakilag átvizsgálták és felújították. 1995-ben, miután 15 ezer kilométert tett meg hasonló műszaki vizsgát állt ki a pulkovoi vállalt repülőjavító bázisán. Az Echo Moszkvi rádióállomás értesülése szerint a gép a moszkvai Seremetyevo repülőtéren végrehajtott javítás után indult Szentpétervárra. Ezzel szemben az RBK ügynökség azt állítja, hogy a gép utasokat hozott Moszkvába Szentpétervárról, majd üresen, minden teher nélkül indult vissza. Az Echo Moszkvi szerint emelkedés közben fölrobbant a négy hajtómű egyike, ezután a gép a földre zuhant. Az erdőben tűz ütött ki, de azt már eloltották. A rádióállomás cáfolja azt a hírt, hogy a repülőgép katasztrófája során az erdőben két gombaszedő is megsérült volna.