Ambrus
-7 °C
3 °C

Változó vatikáni álláspont a passzív eutanáziáról

2002.03.24. 15:24
A katolikus egyház továbbra is ellenzi az eutanáziát, de azt sem tartja helyesnek, hogy a halálos beteget a végső stádiumban mindenáron értelmetlen kezeléseknek vetik alá - derül ki II. János Pál egyik hétvégi beszédéből és az Osservatore Romano című katolikus lap egyik kommentárjából. Pénteken került nyilvánosságra a hír: a londoni legfelső bíróság megítélte egy mozgásképtelen, lélegeztető készülék által életben tartott brit asszonynak a jogot, hogy a gépet kikapcsolhassák, biztosítva számára a méltóságteljes halált.
A szentatya gasztroenterológiai világszervezet kongresszusán elmondott beszédében nem tett utalást arra a hírre, hogy a Legfelsőbb Bíróság Nagy-Britanniában úgy döntött, kikapcsolható a nyaktól lefelé megbénult brit asszony létfenntartó gépe. II. János Pál leszögezte ugyan, hogy az egyház továbbra sem fogadja el az eutanáziát (a "kegyes halált"), de ellenzi azt is, hogy egy gyógyíthatatlan, halálán lévő ember számára mindenáron, értelmetlenül fenntartsák a kezelést.

A pápa arra ösztönözte az orvosokat, hogy folytassák ugyan kísérleteiket újabb orvosi technológiák és gyógyszerek kifejlesztésére, de ne feledkezzenek meg arról, hogy az ember élettartamát tekintve korlátokkal rendelkező, halandó lény. Ezért "egészséges realizmussal" kell kezelniük a beteget, elkerülve, hogy a szenvedőben bármiféle illúziókat tápláljanak az orvostudomány mindenhatóságát illetően - fűzte hozzá a katolikus egyházfő.

Az Osservatore Romano hétvégi számában ugyanakkor konkrétan utal a londoni bíróság döntésére, elsősorban az eutanázia ellen foglalva állást. A katolikus tanítás értelmében ugyanis a "kegyes halál" nem lehet egyéni választás kérdése, az eutanázia ugyanis bűntett az élet ellen - írja a katolikus lap.