Mária
-6 °C
-2 °C

Pedofilok buktak le Rómában

2001.05.21. 18:12
A római megyei rendőrség hétfőn egy pedofil bűnszervezet hat tagját vette őrizetbe, ezenkívül több ezer pedofil tartalmú fotót, filmfelvételt foglalt le. A letartóztatottak között egy volt rendőr és egy leszerelt csendőr is volt. További - minden gyanú felett álló - személyek után is folyik a nyomozás, köztük különféle szabadfoglalkozású, orvos, vállalkozó is található.
A hálózat állítólag meglepő alapossággal és módszerességgel kutatott fel és környékezett meg kilenc és tizennégy év közötti gyermekeket, kamaszokat, akiket videofelvételek számára fajtalankodásra kényszerített. A rendőrség szerint így erőszakoltak meg a felvevő kamerák előtt kilencvenegy fiatalkorút, akik közül harminchetet sikerült is azonosítani.

Az exrendőr irányította a szervezetet

A hatóságok kezére került exrendőrt tekintik a szervezet irányítójának. Ami a leszerelt csendőrt illeti, egy hivatalos információs központban dolgozott, ahol hozzájutott különféle adatokhoz a később általa megkörnyékezett gyerekekről. Amikor a szervezet kiszemelte az "áldozatot", a gyermekeket hónapokig követték, figyelték szokásaikat, mozgásukat, valóságos "környezettanulmányt" folytattak mindennapi életükről, feltérképezve azokat a lehetőségeket, amikor megközelíthetik őket (például, amikor a szülők éppen nincsenek a közelben).

Rendőrkézre került az egyik általános iskola pedellusa is, aki rendszeresen beengedte a bűnbanda tagjait az oktatási intézménybe, lehetővé téve számukra, hogy ott vegyék fel élőben a gyermekeken elkövetett erőszakos cselekményeket. Ilyenkor az említett csendőr sokszor bántalmazta őket.

A nyomozók a kilenc hónappal ezelőtt indított vizsgálatok eredményeként ötezer titkosított számítógépes file-t is felfedeztek. A szervezet egyébként nemcsak "üzleti", hanem valóságos terrorista tevékenységgel is foglalkozott.

A "Pedofil felszabadítás frontja" néven működő banda - mint arról a hétfőn több házkutatás során megtalált dokumentumok tanúskodnak - merényleteket tervezett olyan csendőrök, bírók és papok ellen, akik tevékeny részt vállaltak a pedofília elleni küzdelemben.