Vilma
-8 °C
3 °C

Elfogták Sarah Payne feltételezett gyilkosát

2000.08.01. 13:19
A brit rendőrség kihallgatja Sarah Payne feltételezett gyilkosát. A 41 éves férfit már másodszor tartóztatták le az ügy kapcsán, először nem sokkal Sarah eltűnése után hallgatták ki, de akkor eredménytelenül. A rendőrségnek most 36 órája van arra, hogy kihallgassa a férfit, mivel bizonyítékok hiányában péntekig tarthatják előzetes letartóztatásban, vádemelés hiányában azonban szabadon kell engedniük.
Szembesítésre kérték mindazokat, akik látták, vagy látni vélték Sarah-t egy férfival. A letartóztatást hétfőn hozták nyilvánosságra, a rendőrség indoklása szerint újabb bizonyítékokat találtak. Azt is elmondták, hogy a 40-es éveiben járó férfi gyanúsított megegyezik azzal a férfival, akit Sarah eltűnésének másnapján vettek őrizetbe Sussexben.

Sarah Payne
Elkapták a feltételezett gyilkosát
A rendőrök házkutatást tartottak a férfi lakásán, de erről továbbiakat nem árultak el, amíg a bírósági eljárás, ha egyáltalán lesz, le nem zárul. Ezen kívül ismét felkeresték azt a helyet, ahol Sarah holttestére bukkantak, és újra átvizsgálták, illetve megpróbálták rekonstruálni a történteket. Ezt nehezítette, hogy a részvétüket nyilvánító britek virágokat, transzparenseket és különböző ajándékokat helyeztek el a területen. A rendőrség ezeket eltakarította, miután a kislány családja utoljára elbúcsúzott Sarah-tól a tetthelyen.

A rendőrségi szóvivő beszámolójában külön hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottat nem szabad bűnösként kezelni egészen addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy ő követte el a gyilkosságot. Ezzel utalt az elmúlt napokban eluralkodó szinte hisztérikus állapotokra. Miután a brit News of the World című bulvárlap elkezdte közölni a Nagy-Britanniában ismertté vált és elítélt pedofilek nevét és feltételezett tartózkodási helyét a feldühödött polgárok több embert is megtámadtak.

Múlt pénteken egy plymouthi házat támadott meg egy 60 fős csoport, kövekkel és festékkel dobálózva, mert az hitték, hogy egy pedofil lakik ott, Manchasterben az utcán lincseltek meg egy férfit,szintén azért, mert a megnevezett 49 személy egyikét vélték felismerni benne. A rendőrség felszólította a lakosságot a ,,boszorkányüldözések" beszüntetésére, illetve kérték az újságot is, hogy ne közöljenek további neveket.

A hatóságok azzal indokolták ezt, hogy a nevek közlése nem csak ártatlan embereknek, illetve az ismertté vált pedofilek szintén ártatlan hozzátartozóinak árt, hanem a rendőrségnek is. Már több olyan eddig megfigyelés alatt tartott személy eltűnéséről tudnak, akik valószínűleg a feldühödött tömegtől való félelmük miatt hagyták el addigi lakóhelyüket, és most megpróbálnak elrejtőzni.

A lapnak azonban feltett szándéka, hogy továbbra is közölje a neveket. Ezen kívül szintén közölni szeretnék a ,,feltételezett" pedofilek neveit is, akiket szomszédaik vagy ismerőseik neveznek meg a lap számára. Persze ezeket a neveket csak akkor közlik, ha a megnevezett személyekről bebizonyosodik, hogy pedofilek, viszont a bizonyítást az újság végzi majd el, ezért kétséges annak hitelessége.