Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Szembefordult az amerikai hadsereg a Pentagonnal

2006.09.25. 21:26
Az amerikai szárazföldi erők vezérkari főnöke, Peter Schoomaker tábornok elutasította a 2008-as költségvetési tervezet benyújtását az amerikai védelmi minisztériumnak - írta hétfőn a Los Angeles Times című kaliforniai lap.

A példa nélküli eset azt követően történt, hogy a tábornok figyelmeztette Donald Rumsfeld védelmi minisztert, az előirányzottat jóval meghaladó költségvetés nélkül az amerikai hadsereg nem lesz képes a jelenlegi szinten ellátni feladatait Irakban és ezzel egy időben teljesíteni más globális vállalásait.

Az újság a Pentagon munkatársaira hivatkozva azt írta, hogy az "ellenszegülés" tükrözi a hadseregen belül széles körben elterjedt véleményt: az amerikai hadsereg erőinek jelentős iraki csökkentése nélkül a pénzügyi keretszámokat jelentősen át kell dolgozni.

Schoomakernek augusztus 15-ig kellett volna benyújtania a szárazföldi hadsereg költségvetésének a tervezetét. A büdzsé kidolgozásában részt vevő egyik magas rangú tiszt szerint Schoomaker 2008-ra 138,8 milliárd dollárt szeretne kérni, közel 25 milliárddal többet, mint amennyit Rumsfeld védelmi miniszter keretként előirányzott. A hadsereg idei 98,2 milliárd dolláros költségvetésével szemben Schoomaker kérése mintegy 41 százalékos növekedést jelentene.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!