Judit
-2 °C
8 °C

Újabb plakátbomba-robbantás Oroszországban

2002.07.10. 13:21
Kapcsolódó cikkek (1)
Egy ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült, amikor gyalázkodó felirattal ellátott plakáthoz rögzített pokolgép robbant szerdán a kalinyingrádi megyében fekvő Baltyijszk városban. A rendőrség egyelőre még az esetleges gyanúsítottak körét sem tudta feltárni.
Egy kutyáját sétáltató 50 éves férfi életét vesztette, amikor megpróbált eltávolítani egy gyalázkodó hangú plakátot, amihez egy rejtett bomba volt kapcsolva. Az oroszországi Baltyijszkban egy haditengerészeti támaszpont közelében történt robbanásban egy közelben tartózkodó nő is súlyosan megsebesült.

Egyelőre nem tudni, ki és miért tette ki a plakátot. Az egyik verzió szerint bűnözők egymás közötti leszámolásáról van szó, és a férfi csak vétlen áldozat volt. Más források szerint a plakát a balti-tengeri flotta egyik parancsnokát illette sértő szavakkal, neki szánták figyelmeztetésül.

Sorozatos robbantások

Az utóbbi néhány hét leforgása alatt több hasonló eset is történt Oroszországban, azzal a különbséggel, hogy akkor antiszemita jelszavakat hangoztató plakátok voltak kihelyezve. Két nappal ezelőtt Tomszk, május végén pedig Moszkva környékén gyanútlan személyek megpróbáltak az út mellől antiszemita plakátot eltávolítani, ám azokhoz pokolgép volt erősítve és felrobbantak.

A tomszki esetben egy férfi, a moszkvaiban pedig egy nő sebesült meg. Másik három esetben (Vlagyivosztok közelében, Krasznojarszkban és a moszkvai körgyűrűn) az antiszemita plakátokhoz szintén robbanószerkezetnek tűnő csomag volt hozzáerősítve, de ezek ártalmatlannak bizonyultak.

Hideg nyomon az orosz rendőrség

A rendőrség egyelőre még az esetleges gyanúsítottak körét sem tudta feltárni. Az újabb eset nyomán az orosz belügyminisztérium szerdán figyelmeztette a lakosságot, hogy ne próbálja meg öntevékenyen eltávolítani az antiszemita vagy más gyalázkodó feliratú plakátokat, hanem azonnal hívja ki a rendőrséget.