Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Meghalt az Ausztráliában élő főnyilas

2006.07.12. 14:50
A Nyilaskeresztes Párt egyik vezetője, a Hűség Háza vezetője négy nappal ezelőtt Ausztráliában meghalt. A Simon Wiesenthal Központ sajnálkozik, hogy nem sikerült hamarabb eljárást indítani ellene.

Meghalt a népirtással és háborús bűnökkel gyanúsított Polgár Lajos. A férfi július 8-án Melbourne-ben vesztette életét. Polgár Lajos, a Nyilaskeresztes Párt egykori magas rangú tagja volt a vezetője a nyilas főhadiszállásnak, az Andrássy úti Hűség Házának 1944. október közepétől egészen karácsonyig, esetleg tovább is.

A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának kérésére a magyar kormány vizsgálatot indított Polgár ügyében, és a kiadatását kérte Ausztráliától. Az iroda vezetője, Efrájim Zuroff "fő nácivadász" úgy reagált a halálhírre: Polgár még azelőtt meghalt, hogy elítélhették volna a második világháborúban, a nácikkal való együttműködésért, valamint mert aktív szerepet játszott a Nyilaskeresztes Pártban, amelynek tagjai zsidók ezreit ölték meg Magyarországon. Halála tragikus sikertelensége annak, hogy elítéljék azokat, akik felelősek a holokauszt bűneiért, tette hozzá.

Zuroff közleményében azt írja: Polgár Lajos egyike volt annak a számtalan náci kollaboránsnak, aki a II. világháborút követően Ausztráliába szökhetett, amely biztonságos menedéknek bizonyult számára. Polgárnak szerencséje volt, hogy náci múltját csak nemrégiben fedezték fel. Ha ezek az információk 1-2 évtizeddel ezelőtt ismertté váltak volna, bizonyosan könnyebb lett volna terhelő bizonyítékot találni egy törvényes eljáráshoz.

Pártvezér, de ártatlan?

Polgár egészen idén februárig tagadta, hogy a Hűség Házának parancsnoka lett volna, csak annyit ismert el, hogy az egyik magas rangú nyilaskeresztes pártvezető, a háborús bűnök miatt később kivégzett Gera József titkáraként dolgozott.

A The Age című ausztrál lap február 16-án arról számolt be, hogy Polgár korábbi nyilatkozataival ellentétben elismerte, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezetőjeként két hónapig Budapestről irányította a párt munkáját. Polgár felesége a lap szerint közölte, hogy a Nyilaskeresztes Párt székházában, az Andrássy úti Hűség Házában találkozott Polgárral. "Ő volt a parancsnok és én voltam a titkárnője" - mondta.

Polgár elismerte azt is, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjai zsidókat fogdostak össze és gyilkoltak meg Budapesten 1944-ben és 1945-ben, de ez a vezetők, például az ő tudta nélkül történt. "Nekem semmi közöm zsidók meggyilkolásához. Ártatlan vagyok, teljesen ártatlan. Soha nem bántottam sem zsidót, sem mást" - idézte Polgár szavait az ausztrál lap.

Polgár élete végéig büszke volt a Nyilaskeresztes Pártban betöltött szerepére, rajongója volt a párt vezérének, Szálasi Ferencnek, akit 1946-ban Budapesten végeztek ki. Polgár nemrégiben még azt is nyíltan állította, hogy Magyarországon nem volt holokauszt - emlékeztetett a Zuroff által jegyzett közlemény.

A Simon Wiesenthal Központnak összesen 13 magyarországi gyanúsítottja van. Jelenleg egy Skóciában élő férfi ügyében folyik nyomozás, aki valószínűleg a magyar csendőrség tagja volt.