Ambrus
-7 °C
3 °C

Pénteken temetik a pápát

2005.04.05. 15:11
Százezres sor kígyózik a pápa ravatala előtt, a zarándokok kilencórás sorban állásra számíthatnak, de sokat nem időzhetnek a holttest előtt, mert tilos megállni, imádkozni, letérdelni. A pápa pénteki temetésére 2 millió embert várnak.

Pénteken helyezik végső nyugalomra a pápát, jelentette be Walter Veltroni római főpolgármester. A bíborosok kongregációja hétfőn tárgyalta a pápai végrendelet részleteit. A gyászszertartás pénteken tíz órakor kezdődik, a pápa teste egy, a Szent Péter-bazilika alatt található altemplomba kerül.

Hétfő esti mise a Szent István-bazilikában
Képeink a bazilikából
Klikk a képre!
Gyászolók ezrei búcsúztak II. János Pál pápától hétfőn este azon a szentmisén, amelyet a katolikus egyházfő lelki üdvéért mutattak be Budapesten, a Szent István-bazilikában. A szentmisét Erdő Péter bíboros celebrálta. Jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az eseményen megjelent Göncz Árpád volt köztársasági elnök, a korábbi miniszterelnökök közül Boross Péter, Orbán Viktor és Medgyessy Péter, valamint a jelenlegi kormány több tagja, a négy parlamenti párt vezetője, Demszky Gábor főpolgármester, a diplomáciai testület és a testvéregyházak számos képviselője.
Gyásznap pénteken
A magyar kormány gyásznappá nyilvánítja II. János Pál pápa temetésének napját, 2005. április 8-át. a pénteki egyszeri gyásznap alkalmából a testület azt javasolta, hogy katonai tiszteletadással vonják fel a Kossuth téren az állami lobogót, amelyet ezután félárbocra engednek és egész nap úgy marad. Az eseti nemzeti gyásznap alkalmából valamennyi középületre fekete lobogót kell kitűzni, és az iskolákban tanóra vagy egyéb foglalkozás keretében tartanak megemlékezéseket. Legutóbb eseti gyásznapot 2002. május 17-én tartottak Magyarországon, a móri Erste Bankban történt vérengzés hét áldozatára emlékezve.

Százezres sor a ravatal előtt

Több tízezer zarándok vett végső búcsút keddre virradóra a Szent Péter-bazilikában felravatalozott II. János Pál pápától. A bazilika hétfőn este háromnegyed nyolckor nyitotta meg kapuit, hogy a gyakorlatilag dél óta sorban álló zarándokok tízezrei utolsó pillantást vethessenek a római katolikus egyházfőre.

Kilométeres sorok, sok órás várakozás, tömegszállások, pályaudvaron töltött éjszakák - mert szoba a dupla-tripla árak mellett sem kapható -, és a szokásoshoz képest sokszoros árak, számolt be a zarándokokra váró megpróbáltatásokról az MTI helyszíni tudósítója.

A hosszú sorbanállás után, a ravatalnál már a sor rendkívül gyorsan halad, ugyanis a ravatal előtt tilos megállni, imádkozni, letérdelni, éppen a kint várakozó tömeg miatt, amely nem csökken, hanem a reggeli órákban tovább nőtt.

Naponta különvonatok tucatjai, külön autóbuszok százai, autók tízezrei árasztják el az Örök Várost, amelynek közlekedése amúgy is kaotikus: a hárommilliós, saját közlekedésétől fuldokló Rómára legalább kétmillió, de egyes becslések szerint akár négymillió zarándok zúdul.

George Bush is elmegy a temetésre

A bíborosok tanácskozásának titoktartási eskütétele miatt sokáig nem volt ismert, hogy hol temetik el a pápát. II. János Pál régebben szülőföldjét jelölte meg végső nyughelyéül, halálakor azonban elterjedt, hogy utolsó napjaiban úgy döntött, Rómában temessék el.

A temetési szertartást, a péntek délelőtti gyászmisét - amelyen jelen lesznek a bíborosok, a keleti keresztény egyházak pátriárkái, valamint nagy számban a külföldi államok vezetői is. A temetésre mintegy 2 millió embert várnak.

A temetésen jelen lesz az amerikai elnök, a protestáns George Bush is, aki az első amerikai elnökként vesz részt egy pápa temetésén. Első elnöki időszakának 2001. januári kezdete óta George Bush háromszor találkozott a szentatyával.

Egy nappal elhalasztja esküvőjét a brit trónörökös, Károly herceg is. A brit királyi család, akinek tagjai hagyományosan eljárnak a pápák temetésére, hétfőn jelentette be, hogy egy nappal módosítják a frigy megkötésének időpontját.

Nem lesznek bezárva a pápaválasztók

Mádl Ferenc köztársasági elnök részt vesz II. János Pál pápa pénteki temetésén, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvétele a többi közjogi méltósággal történő egyeztetés után dől el.

A pápaság történetében először a pápaválasztó bíborosi konklávé résztvevői nem lesznek bezárva a Sixtus-kápolnába, hanem a Vatikán egész területén mozoghatnak. A bíborosok számára változatlanul tilos lesz bármiféle külső kapcsolattartás, de nem lesznek egy helyre összezárva. A pápaválasztó konklávénak ugyanakkor nincs még időpontja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!