Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Nem volt jogalapja a magyarok elleni pozsonyi rendőri fellépésnek

2006.05.22. 21:26
Két éve hatályon kívül helyezték azt a jogszabályt, amelyre hivatkozva rendőrök léptek fel a magyar tanárok ellen.

Nem volt jogalapja a magyar állampolgárságú személyek elleni szlovák rendőri fellépésnek, mert a pozsonyi önkormányzat egy ügyészi rendelkezés nyomán már két éve hatálytalanította azt a jogszabályt, amelynek alapján a szlovák rendőrök szombaton Pozsonyban előállítottak és fogdába zártak három magyar személyt - közölte a szlovák gazdasági tárca sajtóosztályának munkatársa hétfőn este a TA3 szlovák hírtelevízióban.

A magyarokat azzal vádolták, hogy idegenvezetői jogosítvány híján tiltott tevékenységet folytattak.

Hétfő délelőtt az előállított magyarok ügyében diplomáciai szinten kért vizsgálatot a magyar külügyminisztérium.

Rendőrök léptek fel a magyarok ellen

Pozsonyban szombaton "tiltott idegenvezetés" gyanúja miatt a szlovák rendőrség magyar városnézőket állított elő, majd néhány órára fogdába zárta őket. A jegyzőkönyv elkészülte után szabadon bocsátott, majd hazautazó magyar állampolgárok ellen a szlovák hatóság szabálysértési eljárást indít, mivel az előállított három magyar egyike sem tudott felmutatni olyan engedélyt, amely bármelyiküket idegenvezetői tevékenységre jogosítaná.

Az előállítottak a pozsonyi dómot megtekintő magyar csoportok tagjai voltak. A szekszárdi Dr. Kelemen Endre Egészségügyi Szakközépiskola tanárát, Varga Jánost magyarázat nélkül tuszkolták be a rendőrautóba.

Turisztikai felügyelő jelzett

Az egyik tanártárs, Andorka Gábor az MTI-nek hétfőn nyilatkozva elmondta: a szlovák rendőrök aegy turisztikai felügyelő kezdeményezésére léptek fel, s azonnal félbeszakították a magyar tanár magyarázatát, aki akkor éppen a templom történetéről beszélt pár mondatot.

Szlovákiában 2001-ben alkották meg a jelenleg is hatályos idegenforgalmi törvényt, ez azonban csak általánosságban foglalkozik az idegenvezetők tevékenységével, azt azonban nem specifikálja, mi minősül annak. A szlovák rendőrség egy önkormányzati rendeletre hivatkozva tette meg lépéseit, de a rendeletet diplomáciai kérésre sem mutatták meg a magyaroknak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.