Vilma
-7 °C
4 °C

Fekete füst Prága felett

Nem lett jó vége a prágai, IMF- és Világbank-ellenes tüntetéseknek. Kedden az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, de valamivel több mint ötezer tüntető vonult a konferenciaközpont elé. Több helyen is heves összecsapásokra került sor, a sebesültek számát még nem hozták nyilvánosságra. Az Index munkatársai a tűzvonalból tudósítottak.
Olyan csendesnek indult. A legoptimistább szervezők becslése szerint sem gyűlt össze reggel a Béke téren ötezer embernél több. Valaki azt mondja, vagy tízezren a városon kívül rekedtek, na ja. Ezer szervezet, ezer náció, egy DJ pörgeti a népet a templom előtt, partyhangulat technozenére, remekül kezdődik az egész. Mint sikerül megtudnunk, az a terv, hogy tartanak egy közös felvonulást, aztán három csoportra oszolva közelítik meg a konferencia-központot, ahol megpróbálják megakadályozni a küldötteket a kijutásban. A három csoport - agresszió szerinti növekvő sorrendben - a rózsaszínek, a sárgák, és a kékek. A sárgákhoz keveredünk, ők a Prágát félbevágó völgy feletti hatalmas híd felől próbálják megközelíteni a célpontot.

A sárgák

A legelső, nagyon lelkes menethez csatlakozunk, akik elszántan indulnak a híd felé. Lengetik zászlóikat, énekelnek, egészen szolidnak tűnnek. Később derül, ki hogy ez csak a töredéke a híd felé indulóknak. Mikor egyesülnek a többi menettel, akkor válik egyértelművé: sokan akarnak áttörni a völgyhídon. A felvonulók élcsapata nagyon szervezett, nem engednek akárkit maguk elé, a tűz közelébe. Hangosbemondón értesítik a maguk mögött haladókat, hogy csak az tartson velük, aki tényleg át akar jutni.

A híd előtt egyértelművé válik, hogy a tüntetők előtt - akik között az olaszok viszik a prímet - iszonyatosan sok újságíró képez ütközőzónát. Annyit látni csak, hogy vagy kétszáz méterre az elsőktől ott van a híd, amit a rendőrök gondosan lezártak már. Először lehangoló látványt nyújt a több száz újságíró, de aztán felbukkan az olasz gárda vehemens vezére, és ismerteti céljaikat. Vagyis átjutni a hídon.

Igencsak fel vannak fegyverkezve, ami jelen esetben gumiabroncsokat jelent. Ezeket tartják maguk elé a fehér, leginkább űrhajósruhára emlékeztető ruhába öltözött olaszok, és pózolnak a fotósoknak. Valójában nem egyértelmű rögtön, hogy mit is akarnak különös fegyvereikkel. Azonban gyorsan világossá válik, rajtunk keresztüljutva kívánnak megmérkőzni a cseh rendőrökkel: megindul a roham. A csata több fronton zajlik: ott vannak a rendfenntartók és a tüntetők. Utóbbiak azonban küzdenek a sajtó képviselőivel is, akik még egymás között is harcot vívnak a jobb pozícióért.

Én is az első sorba verekedem magam, lökdösnek a tüntetők, azt akarják, hogy menjek távolabb. Nem teszem, így közelről látom az első rohamot. Az olaszok a kordont próbálják ütemes rohamokkal feljebb lökni, a rendőrök azonban nem eresztenek, elcsattan néhány gumibotütés. A sárgák azonban nem tágítanak, közelharc. A rendőrök ebbe nem nyugszanak bele, és a könnygázspray-ből én is, a többi kolléga is kap. Prüszkölök, majdnem padlót fogok, de megyek vissza az első vonalba. A rendőrök olyan közel, hogy kezet is foghatnék velük.

Az ütlegek tovább záporoznak, a tüntetők újabb cselt vetnek be. Lufik kerülnek elő a hátsó szekcióból, és ezek leple alatt indulnak ismét a híd felé. A megmozdulás általános derültséget vált ki, sikert azonban nem hoz. A fotósok továbbra is majdnem megfullasztják egymást. Nekem sikerül közvetlen közelből egy akciót felvennem. A következő ,,gáztámadásnál" azonban már nem állom a sarat és kikeveredem. Irány a kékek.

A kékek

Könnygáz. Csíp, és fuldokolsz tőle, megered a könnyed, bemegy a kontaktlencse alá is, erre figyelmeztettek is előre, olvastam a kiadott tájékoztatókban. Szóltak. De erről nekem nem szólt senki. Utcai harcról nem volt szó.

De mégis. Békésnek indult, szerényen kezdődött, és most itt állunk két barikád között, előttünk a rohamrendőrség, mögöttünk a sajtó, már megint vagy ezren, vörös kabátban mind, elviszik a show-t. Botondot keresem, eltűnt valamelyik sarok mögött, megnézni, hol tartanak a rendőrök. A sebtében felállított barikád még mindig ég, a fekete füstön át alig látni valamit, valaki megkérdi, szóltak-e a mellettünk lévő ház lakóinak. Zsófi hátrébb áll. Jobb is.

Amikor megérkeztünk a kongresszusi központ mellett álló híd lábához, ahol a szervezők szerint a legmilitánsabb csoportosulás, a kékek feszültek neki a rendőrségi kordonnak, már látszott, hogy rossz vége lesz. Rövid, keskeny utcácskák, vonat- és villamossínek, középen egy tér. Gerillaharcra ideális.

Úgy is van. A kékek nem foglalkoztak azzal, hogy transzparensekkel és antikapitalista jelszavakkal hergeljék a rendőröket. Ahogy sikerült elcsípnem a beszélgetésüket, a főleg cseh, német és angol anarchistákból álló csoport barikádokat állított fel az utcán összeszedett szemetesekből, felszedte az utcakövet, és nekitámadt a kordonnak. Egy amerikai újságíró szerint könnygázgránáttal és egy vízágyúval is fel voltak szerelve. Aztán, amikor a rendőrök hasonló fegyverekkel reagáltak, elszabadult a pokol.

A rohamrendőrök leszorítanak mindenkit a konferencia-terem felé kanyargó meredek utcácskákból, mi meg rohanunk, röhejes helyzet, két fánkot szorongatok a kezemben, körülöttem meg Bejrút, nem hallani Botondot a könnygázgránátok eszeveszett dübörgésétől. Egy csomó punk a vasúti sínek felé menekül, magukkal sodornak, ez már rég rossz, jön a vonat, sípol veszettül, de nincs hova futni. Páran fennakadnak a sínek mögötti kerítésen, a rendőrök rohannak mögöttünk, gáz az egész. Pár cseh érdeklődve figyel a téren, már nem sokáig.

Aztán megáll kicsit az egész, én is vele, lentebb egy ausztrál lány áll a falnak dőlve, tiszta vér az arca. Kérdem, mi történt, azt mondja, lefeküdt a földre, megadta magát, mutatta, nincs nála fegyver, egy rendőr rúgta szájba. Botond jön rohanva, mutatja, hogy átértek a rendőrök, átjutottak a síneken, farkasszemet nézünk a téren. Délután egy-kettő körül járhat, valaki megkérdi, mi lehet odafenn a bankküldöttekkel, nem tudjuk. Senki nem tud semmit, se a sérültekről, se arról, hogy a másik két csoport, a sárgák és a rózsaszínek mit csinálnak, hogy mi lesz most. Valaki bevág egy követ egy könyvesbolt kirakatába. Többen kifütyülik.

Innentől utcai harc a híd alatt. Barikádról barikádra, sarokról sarokra nyomulnak előre a rendfenntartók. A barikádot rendszeresen felgyújtják a punkok, a fekete füstön át épphogy látni a kordont. Mindenhol újságírók, be a vonalak közé, de aztán lőni kezdenek a rendőrök, potyognak a könnygázgránátok, a mennybolt szakad ránk, s könnyezve futunk. A füstben előrenyomulnak a rendőrök, így nyernek mindig vagy ötven métert. Már látszik, hogy nem lehet őket megállítani; nem is indítanak nagy rohamokat, fokozatosan őrlik fel az ellenállást. Valaki elmondja, hogy egy belga újságírót megvert a hatóság, meg ketten a kékkabátosok közül is megsérültek. Mentőautó sikolt keresztül a téren. Aztán újra megindulnak a rendőrök, mi meg rohanunk Prága utcáin.

A rózsaszínek

Pár óra után lecsillapodnak a dolgok a híd alatt a völgyben, ahol a kékek próbálták áttörni a kordont, hogy alulról közelítsék meg a konferencia-központot. Az egész terv rossznak tűnik, egy hadseregen kellett volna átjutni, most már úgy tűnik, csak a publicitást keresték. Megkapták. Hamarosan sehol senki, kísérteties a nyugalom, csak néhány barikád ég már, a sajtó a rendőröket faggatja.

Botonddal lelépünk, felmegyünk a konferencia-központhoz; most, hogy eltűntek a bajkeverők, viszonylag könnyű feljutni. Itt a rózsaszínek nyomják, ülőtüntetésileg, virágokkal dobálják a marcona cseh rohamrendőröket, és énekelnek, az Internacionálét, közvetlenül az épület tövében. Olaszok, főleg, meg talán amerikaiak.

Aztán itt is elszabadul a pokol. Valószínűleg néhány bajkeverő jutott fel, mert több, eddig nem látott punk nekiáll megbontani a kordont, és megdobálni a rendőröket. Lentebb törzsi zene szól, verik a dobokat, rázzák a csörgőket, az ártatlanul demonstráló rózsaszínek még nem sejtik, hova vezet ez az egész. Fentről öltönyösök néznek érdeklődve, hátul egy lány táblát tart a magasba: ,,Hello Mom!".

Végül a rendőrök besokallnak, megindulnak lefelé, lökdösnek szét mindenkit válogatás nélkül; menekülni nehéz, mert lejt az út, oldalt meg a völgy, meredek nagyon. Mindenki rohan amerre lát, egy lányt kiragadnak a rendőrök a tömegből, nekiesnek. Erre mindenki bepöccen, zúdulnak rájuk, a rendőrök visszahőkölnek, hátrálnak vissza, fel, a konferencia-központ felé. Oda-vissza, oda-vissza. Szólnak a tamtamdobok, lentebb ész nélkül táncolnak vagy százan. Páran megdolgoznak egy oldalt parkoló kocsit. Mire egy szervező odarohan, kétségbeesetten tiltakozva, már nincs szélvédője.

A rendőrök innentől megnyugszanak, és higgadtan, profi lassúsággal szorítják vissza a tüntetőket a konferencia-központ melletti utcácskákba. Hamarosan kinn vagyunk a főúton, a kordon itt megáll, elég volt, elég messze vagyunk már a küldöttektől. Itt már lehet csinálni a fesztivált.