Árpád
-1 °C
9 °C

Putyin Fehéroroszország mellett Ukrajnában is szövetségest lát

2005.01.24. 19:11
Az orosz elnök reméli, hogy az új ukrán elnökkel ugyanolyan jó kapcsolatot alakít majd ki, mint Viktor Juscsenko elődjével. Putyin azt mondta, csak azért támogatta az ukrán választási kampányban Juscsenko ellenfelét, mert "Moszkva csak azt tette, amit a hivatalban lévő ukrán vezetőség kért tőle".

A Nyugatra orientálódó Viktor Juscsenko új ukrán államfő hétfőn a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt a választási válság által megtépázott kapcsolatok ésszerűsítéséről. Juscsenko arról biztosította Putyint, hogy Ukrajna örökös stratégiai partnerként tekint Oroszországra. Putyin a maga részéről arról biztosította Juscsenkót, hogy Moszkva csakis az ukrán nép által választott vezetőséggel működik együtt, tartózkodva az ellenzék kulisszák mögötti támogatásától.

Ésszerű, kölcsönösen előnyös

Juscsenko a közvetlen, 2005-ös együttműködés megvitatását ajánlotta Putyinnak, miután érkezésekor ésszerű és kölcsönösen előnyös kapcsolatok megalapozását szorgalmazta egy év alatt, a közös történelem és a két, "egy családot alkotó" nép vitathatatlan tisztelete alapján.

Juscsenko a Kremlben arról biztosította Putyint, hogy Ukrajna örökös stratégiai partnereként tekint Oroszországra, és jelezte: egy év alatt "ésszerű és kölcsönösen előnyös" szintre akarja hozni a kapcsolatokat. A legfontosabb, személyi kérdésben Juscsenko magabiztosságot mutatott: indulása előtt aláírta Timosenko, a narancsszínű forradalom vezéralakja ügyvezető miniszterelnöki kinevezését, csalódást okozva a Kremlnek.

Csak amit kértek tőle

Putyin reményét fejezte ki, hogy Juscsenko kormányzatával a Kreml ugyanolyan bizalmon alapuló viszonyt alakíthat ki, mint az előző ukrán vezetéssel Leonyid Kucsma elnöksége alatt. Az utóbbi időben Moszkva csak azt tette, amit a hivatalban lévő ukrán vezetőség kért tőle - közölte Putyin, aki az elkeseredett elnökválasztási harcban végül alulmaradt Viktor Janukovicsot támogatta, a dél- és kelet-ukrajnai választók zöméhez hasonlóan.

Putyin állást foglalt a folytonosság mellett a kölcsönös kapcsolatokban, szorgalmazva a személyek, az áruk és a tőke szabad áramlását az orosz-ukrán-fehérorosz-kazah egységes gazdasági tér (EGT) keretében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!