Gyöngyi
9 °C
9 °C

Éhségsztrájkkal az amerikai radarállomás ellen

2008.05.16. 20:13
Népszavazás döntsön a Csehországba telepítendő amerikai radarállomásról, ennek a követelésének éhségsztrájkkal adott nyomatékot a Humanista Mozgalom két aktivistája. Akaratuk egybecseng a népével, sőt néhány kormánykoalíciós politikuséval is, a miniszterelnök azonban nem kíváncsi a nyilvánosság véleményére.

Éhségsztrájkkal tiltakozik a Csehországba tervezett amerikai radarállomás ellen a Humanista Mozgalom két aktivistája. Jan Tamás és Jan Bednár azt követeli, hogy a kormány vegye figyelembe a lakosság véleményét és tartson népszavazást az ügyben.

Mirek Topolánek kormányfő azonban már korábban kijelentette: fontos nemzetbiztonsági kérdésről van szó, s ilyen ügyekben nem lenne jó, ha a vita eldöntését a népre bíznák. Szerinte a lakosság nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel az ilyen súlyos problémák eldöntéséhez. A tárgyalások amúgy is befejeződtek, a szerződést a kormány Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tervezett prágai látogatása során akarja aláírni.

Ám a legfrissebb országos felmérések szerint a cseh közvélemény körülbelül 70 százaléka elutasítja az amerikai radarállomást, míg a támogatók aránya 20 százalék körül mozog. A radarállomás létrehozása elleni petíciót már több mint 150 ezren írták alá. A prágai média szerint azonban jelenleg a kormány még a saját táborában sem rendelkezik szükséges támogatottsággal, a koalíciós zöldek néhány képviselője ugyanis ellenzi a radart.

A bázist Prágától délnyugatra, a Brdy katonai körzetben hoznák létre, s mintegy 200 amerikai katona jelenlétével számolnak. A radarállomás, a Lengyelországba tervezett rakétabázissal együtt, része lenne az amerikai rakétavédelmi pajzsnak, annak európai elemét képezné.