Mihály
10 °C
25 °C

A hippi Isten és barátnője

2000.03.20. 16:14
Tizenhét amerikai tévétársaság tagadta meg annak a rajzfilmnek a vetítését, amelynek bemutatkozó részét ennek ellenére 14 millióan látták. A legújabb amerikai botrányrajzfilmben Isten pólóban sörözik, hippiként tengeti életét és talán barátnője is van. Az Isten, Ördög és Bob címet viselő alkotásban az egyik szereplő hangját Bart Simpson "hangja" adja. A sorozat az NBC-n fut

Isten rövid ujjú pólóban, napszemüveggel és zsebredugott kézzel mászkál
A rajzfilm témája a detroiti autószerelő, Bob mindennapi gondjai köré szerveződik. A két gyermek és feleség okozta gondok mellett a világ megváltása is az ő nyakába szakad: az Ördög és Isten párbajában neki kell bebizonyítani, hogy az emberiség megérdemli a megmentést.

Az NBC amerikai tévétársaság által készített rajzfilmben az Isten rövid ujjú pólóban, napszemüveggel és zsebredugott kézzel mászkál, őszes haja és rendetlen szakálla egy öregedő hippire vall (mellesleg gyakran sörözik is). Elővetítése után közvetlenül kilenc, NBC-vel társult tévétársaság tagadta meg közvetítését, a rajzfilm múltheti hivatalos bemutatója után további nyolc tévétársaság csatlakozott a bojkotthoz. Elemzők szerint a bojkott a konzervatív keresztény csoportok tévék felett gyakorolt erejét mutatta meg.

Az egyik legerősebb kampányoló az Amerikai Családi Egyesület (American Family Association, AFA), felhívást intézett a nézőkhőz, hogy írjanak tiltakozó levelet az NBC-hez. A csoport felháborodott a "pokol táncok", az ügyetlen csodákat tévő "sörkortyoló Isten", a "Martini-szopogató, átváltozó artista Ördög" miatt. Legbántóbbnak azt tartják, hogy pletykák szerint a jövőbeli részekben Istenek barátnője is van. Az AFA és a hozzá hasonló konzervatív szervezetek Matthew Carlsonnal, a rajzfilm alkotójával hadakoznak. A volt teológiai hallgató szerint alkotása tiszteletlen, de nem szentségtörő.

Isten, Ördög és Bob
Eredeti cím: God, the Devil and Bob.
Gyártó: Carsey-Werner and NBC Studios, Vanity Logo Productions-sal társulva.
Ötlet és alkotó: Matthew Carlson.
Szereplők: Isten hangja James Garner, Ördög hangja Alan Cumming, Bob hangja French Stewart, Bob felesége Donna hangja Laurie Metcalf, lányuk Megan hangja Nancy Cartwright, fiúk Andy hangja Kath Soucie, és a kisördög Smeff hagnja Jeff Doucette.

A történet: Isten az Ördöggel fogadást köt, hogy a emberiséget érdemes megmenteni. Bob-ot, a 32 éves detroiti autószerelőt választják ki fogadásuk kiteljesítőjének. A kisfia, Andy az egyedüli aki Bobon kívül láthatja Istent, felesége Donna, nem hisz férjének, Megan pedig a tinédzser lányok szülőellenes hadjáratával van elfoglalva.
Hivatalos honlap
A vita csupán az NBC-nek kedvezett: a bemutatkozó résznek 14 millió nézője volt, és nagy sikere volt a reklámozók által szeretett célközönség, a 18-49 évesek körében is. Hogy csak hype a dolog, az bizonyítja, hogy a hivatalos első részt már csak hat és fél millióan követték.

Úgy tűnik, a rajzfilm sorsát a nézők apadó száma illetve annak minősége, nem a meghirdetett bojkott fogja megbuktatni. A téma hálás: egy bárokban söröző és esetleg csajozó Isten és a Martini kedvelő Ördög harcában vergődő ember sorsát sokan nézik szívesen.

A kritikusok azonban úgy vélik a rajzfilm izzadtság szagú, a poénok erőltetettek és nem eredetiek. Az alkotáson az sem segít, ha az egyik szereplő hangját Bart Simpson "hangja" adja. Akritikusok szerint az Isten, Ördög és Bob távol áll a Simpson család szikrázó szociális kritikájától és éles humorától.

Az NBC a 13 legyártott részből hatot nyárig lejátszik, a többit pedig ősszel fogja műsorra tűzni. Harmadik részét március 21-én vetítik.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!