Mária
-6 °C
2 °C

Felmentették a rasszizmussal vádolt rendőröket

2004.06.10. 11:41
Hét év után sem sikerült lezárni egy fekete zenész gyilkossági ügyét. Az áldozat családja értetlenül áll az elfogultsággal vádolt nyomozók felmentése előtt, ugyanakkor egy független vizsgálóbizottság szerint a vád nem bizonyítható.
Felmentették azokat a brit rendőrtiszteket, akiket elfogultsággal vádoltak egy fekete zenész ellen elkövetett gyilkossági ügy nyomozásában. Felmentésüket nyugdíjba vonulásuk tette lehetővé, jelentette egy független rendőri visszaéléseket vizsgáló bizottság, az IPPC. Jelenleg már csak két fiatalabb rendőrtiszt ellen folyik eljárást, őket továbbra is azzal vádolják, hogy nem jártak el kellő komolysággal a rasszista indíttatású gyilkossági ügyben.

Megnevezte egyik támadóját

A gyilkosság áldozatát, Michael Mensont 1997-ben támadta meg egy rasszista csoport; először alkohollal locsolták le áldozatukat, majd felgyújtották. Mneson két hét múltán belehalt sérüléseibe. Annak ellenére, hogy az áldozat már a tett helyszínén meg tudta nevezni egyik támadóját, a rendőrség 18 hónap múltán már öngyilkosságként kezelte az ügyet - a vallomásokat is úgy alakították, hogy passzoljanak ebbe az elméletbe.

Hét éven át hiába vártunk arra, hogy megértsük, a rendőrök miért akarják öngyilkosságként kezelni az ügyet - nyilatkozta Kwesi Menson, az áldozat testvére, aki szerint minden bizonyíték idegenkezűségre utal. Hozzátette, nem lenne szabad engedélyezni a nyomozásban résztvevő rendőrök nyugdíjba vonulását.

Nem bizonyítható a nyomozók rasszista előítéletessége

A rendőrök figyelmetlenül, trehányul jártak el az adott ügyben egy rendőrségi vizsgálat szerint; arra sem ügyeltek, hogy megfelelően lezárják a támadás helyszínét. "Arra jutottunk, hogy nincs elég bizonyítékunk arra, hogy alátámasszuk a nyomozást folytató rendőrök rasszista előítéletességét" - nyilatkozta David Petch, az IPPC munkatársa, aki szerint már az is örvendetes, hogy egyáltalán nyomozást indítottak az ügyben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!