Vilma
-8 °C
3 °C

Raúl Castro, az örök második

2006.08.01. 15:18
Meglepő bejelentést tett hétfő este Fidel Castro, egészségi állapotára hivatkozva ideiglenesen öccsének adta át hatalmát. Raúl eddig védelmi miniszterként az ország második embere volt, és már évek óta készül arra, hogy átvegye az ország irányítását.

A bátyjánál, Fidelnél öt évvel fiatalabb Raúl Castro 1959 óta áll a második sorban bátyja mögött, a kubai fegyveres erők erőskezű vezetőjeként. A kubai alkotmány szerint az elnök "távolléte, betegsége vagy elhalálozása esetén" az államtanács első alelnöke, vagyis ő gyakorolja az elnöki jogokat.

Az 1931. június 3-án Biranban született Raúl Castro korán szakított keresztény családi gyökereivel. Huszonkét éves kora óta híve a kommunizmusnak, és a kubai kommunista párt azon kevés tagjának egyike, akik 1953. július 26-án részt vettek a Moncada laktanya ostromában, a kubai forradalmat bevezető eseményben.

Lázadó típus

Bebörtönzik, majd 1955-ben másokkal együtt kegyelmet kap Batista diktátortól. Ezután Mexikóba megy, ahol Che Guevarával és Fidel Castróval együtt szervezik gerillacsapatukat. 1956. december 2-án a Granma hajó fedélzetén ő is Kubába hajózik. Maroknyi társával együtt 25 hónapig folytat gerillaharcot a Sierra Maestra hegyei között, majd 1959. január 2-án bevonulnak Havannába, menekülésre késztetve Fulgencio Batistát. Raúl a forradalom kezdete óta mindig is a szovjet ortodoxia irányvonalába illeszkedett, és arra törekedett, hogy legyen olyan kubai hadsereg és titkosszolgálat, amely méltó testvére nemzetközi törekvéseihez.


Raúl Castro

A bátyjával ellentétben visszafogott vérmérsékletű Raúl fél évszázada gyűjti a "kettes számú" címeket: az államtanács (kormány) első alelnöke, a Kubai Kommunista Párt második titkára és a rezsim hajnala óta a Forradalmi Fegyveres Erők minisztere.

1997-ben Fidel Castro hivatalosan is utódaként jelölte meg öccsét. 2001-ben így nyilatkozott róla: "Kétségkívül ő az az elvtársunk, aki rajtam kívül a legnagyobb tekintélyű s a legtapasztaltabb. És megvan minden tulajdonsága ahhoz, hogy a nyomomba lépjen." Az elemzők szerint azonban alacsony termetű, ráadásul gyenge szónoki képességekkel rendelkező Raúlból hiányzik az a karizma, ami magas, szenvedélyes, maratoni szónoklatokra képes testvérbátyja sajátja.

Növekvő befolyás

Irányítása alatt a kubai hadsereg az utóbbi években az egyre fontosabb szerepre tett szert a gazdaság kulcsfontosságú ágazataiban, különösen a turizmusban - a Gaviota-csoport révén az ő irányításuk alatt áll a szállodák nagy része. A gyakran pragmatikusként jellemzett Raúl gazdasági vonatkozásban hajlana a reformokra, ebben a kínai és a vietnami testvérpártoknál tett számos tanulmányútjának tapasztalatai inspirálják őt.

Habár az Egyesült Államokkal szemben bátyja mintájára a konfrontáció és a kirohanások eszközével él, időről időre váratlanul jelét adja a nyitásnak is - így például szándékát a kapcsolatok normalizálására az ősellenséggel még Fidel életében, aminek 2001-ben egy ízben nyilvánosan is hangot adott.

Raúl Castro felesége, Vilma Espin - az ország valóságos "első asszonya" -, a kubai nőszövetség elnöke ötven éve. Négy gyermekük és nyolc unokájuk van.