Izrael megépíti Közel-Kelet legnagyobb antennáit
Izrael óriási radarantennákat állít fel a Negev-sivatagban, a dimónai nukleáris létesítmény közelében, a Maariv című izraeli napilap szerint az építkezést három hónap múlva fejezik be. A két antenna 400 méteres magasságával a Közel-Kelet legnagyobb radarantennája lesz, pontos funkcióját azonban még nem lehet tudni.
Két óriási radarantennát állít fel az izraeli hadsereg a Negev-sivatagban, ezzel akarják erősíteni védelmüket Iránnal szemben, számolt be az AFP a Maariv című izraeli napilap pénteki cikke alapján.
A 400 méter magas antennákat a dimónai, szigorúan titkos katonai bázis közvetlen közelében helyezik el. Izrael feltehetően a dimónai atomerőben fejlesztett atombombát még a hatvanas években, ezt a kormány azonban soha nem ismerte el. Annyi bizonyos, hogy nukleáris kísérleteket végeznek a létesítményben. A lap emlékeztetett arra, hogy a térség felett légtérzár van érvényben.
A Maariv megkérdezte az izraeli hadsereget az óriásantennákról, a katonaság szóvivője azonban csak annyit mondott, hogy a hírt nem tudja sem cáfolni, sem megerősíteni.
A lap információi szerint az építkezés két héten belül kezdődik, és az antennák három hónap múlva készülnek el. Ez a két radarantenna lehet a legnagyobb a Közel-Keleten, a beszámoló azonban nem tért ki arra, hogy mi lesz a pontos funkciójuk.
A beruházás apropóját az iráni atomprogram adhatta, ami a nemzetközi közösség szerint veszélyeztetheti a világ, különösen Izrael biztonságát – Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök többször is kifejtette, hogy Izraelnek nincs létjogosultsága, le kell törölni a térképről. Irán azt állítja, hogy békés céllal folytat urándúsítást.
A Pentagon néhány napja jelentette be, hogy az Egyesült Államok a ballisztikus rakéták elleni védelmet akarja erősíteni, így 2000 kilométer hatótávolságú radarrendszert telepít szintén a Negev-sivatagba. Az izraeli közszolgálat rádió jelentése szerint ennek építése már meg is kezdődött.



