Emánuel
3 °C
12 °C

Csalást emleget a román ellenzék

2004.11.29. 12:44
Még az RMDSZ szavazataival sem biztos, hogy bármelyik romániai nagy párt abszolút többséget élvező koalíciót tud alkotni a parlamentben. Az ellenzék máris választási csalást emleget, bár a hivatalos eredmények csak hétfőn várhatóak.

Csalást emleget a választások vesztesének tűnő román ellenzék, jelentette a BBC. Traian Basescu ellenzéki jelölt és a mérsékelt jobboldali pártszövetség, a Jog és Igazság koalíciója (DA) szerint szinte minden megyéből érkeztek jelentések visszaélésekről.

Jól szerepelt az RMDSZ

Az első hivatalos eredmények szerint a vártnál szorosabb a verseny a kormánypártok és az ellenzéki pártszövetség között. Míg az exitpollok a Szociáldemokrata Párt (SDP) négy százalékos előnyét mutatták, a szavazatok egyharmadának összesítése után kiadott részeredmények szerint az SDP a szavazatok 36, a DA a szavazatok 35 százalékát szerezte meg. A részeredmények alapján a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) is jobban szerepelt a várakozásoknál, az exitpollok hat százalékával szemben nyolc százalékon áll.

Az elnökválasztási verseny is szorosabb az előzetes adatoknál, a részeredmények szerint Adrian Nastase kormányfő 38 százaléknyi, Traian Basescu bukaresti polgármester 36 százaléknyi szavazatot kapott.

Ukrajna jutott eszükbe

Basescu és több emberi jogi szervezet szerint is csalások jellemezték a választásokat. Az ellenzéki jelölt az ukrajnai helyzettel vont párhuzamot első nyilatkozataiban.

A BBC elemzése szerint bár a kiterjedt korrupció miatti elégedetlenség gyengítette a kormánypártokat, a hosszabb ideje folyamatos gazdasági fellendülés sikert hozott. A gazdagodás egyenlőtlenül oszlik el, nem véletlen, hogy a kormány első nyilatkozatában a szegénység elleni harcot hangsúlyozta, írja a BBC.

Magyarok dönthetnek

Az új kormány fő feladata Románia 2007-es EU-csatlakozásának előkészítése lesz. Ez a cél jelentősen növeli az RMDSZ kormányra kerülésének esélyeit. Bár pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a 314 tagú parlamenti alsóházban még a magyarok szavazatai sem garantálják a kormánytöbbséget, a választásokon a részeredmények szerint 13 százaléknyi szavazatot szerző szélsőjobboldali Nagy-Románia Párt (PRM) az EU számára elfogadhatatlan. A választási kampány hangulata alapján a nagykoalícióra sincs túl sok esély.

A választások után adott nyilatkozatában Mircea Geoana kormányfőjelölt kizárta a koalíció lehetőségét a Nagy-Románia Párttal, jelentette az MTI. "Az egyetlen biztos dolog az, hogy nem alkothatunk, s nem is alkotunk parlamenti többséget a Nagy-Románia Párttal, mert az nem képes egy demokratikus szövetség részévé válni", mondta.

A választás végleges eredményeket szerdán hozzák nyilvánosságra.