Árpád
-2 °C
9 °C

Izrael után kémkedik az iráni műhold

2005.11.17. 11:30
Valóban képes Izrael felderítésére Irán első műholdja, ismerte el a hivatalosan tudományos célú űrprogram vezetője. Az izraeli parlament védelmi bizottságának elnöke szerint terrortámadások lehetséges helyszínei után kutathatnak.

Bár egy hónappal ezelőtti fellövésekor még azt hangsúlyozták, hogy Irán első műholdja, a Sina-1 kizárólag tudományos célokat szolgál, most már az iráni űrprogram vezetője is elismerte, hogy Izrael elleni kémkedésre is használhatják. Ez, pár héttel azután, hogy az ország keményvonalas elnöke Izrael elpusztítását jelölte meg célként, különösen aggasztja az izraeli illetékeseket, írja az AP.

Az orosz gyártmányú Sina-1-es pályára állításakor az irániak azt állították, hogy a műhold kizárólag Iránt fogja fényképezni, célja a gyakran földrengések sújtotta ország természeti katasztrófáinak feltérképezése. A Földet napjában tizennégyszer megkerülő műhold azonban minden alkalommal elhalad Izrael felett is, és kameráit rá lehet irányítani az ellenségnek tekintett államra is.

"Igen. Technikailag képes Izrael megfigyelésére a műhold" - ismerte el Ahmad Talebzadeh, az űrprogramért felelős távközlési miniszterhelyettes. Bár állítása szerint Iránnak nincs szüksége a kémkedésre, hiszen "a piacon annyi fotót szerezhetünk Izraelről, amennyit csak akarunk".

Az iráni űrprogram a hivatalos álláspont szerint békés célú, akárcsak az energetikai szempontokból indokolatlan atomprogram is. Izrael és az Egyesült Államok mindkét esetben mást sejt. Az azonban biztos, hogy Irán az űrprogramját is saját erőből szeretné folytatni, Talebzadeh szerint két hónapon belül elkészül az első saját gyártású műholdjuk, a Mesbah, ami szintén alkalmas lesz Izrael elleni kémkedésre.

A következő lépés az lesz, hogy a fejlesztés alatt álló Sahab-4 rakétával Irán saját maga állítsa pályára a műholdjait - ezt pillanatnyilag még az oroszok végzik.

"Tudjuk, hogy kémkednek ellenünk. Mega-terrortámadások lehetséges helyszínei után kutatnak" - jelentette ki Efraim Sneh egykori védelmi miniszterhelyettes, az izraeli parlament védelmi bizottságának elnöke. Véleménye szerint azonban az iráni kémműholdak miatt elsősorban Európának kellene aggódnia, illetve az öböl-menti arab államoknak.