Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Dollármilliókat lopott az ideiglenes iraki kormány?

2006.10.27. 11:29
Iszonytató összegeket loptak el az iraki ideiglenes kormány tisztviselői a volt pénzügyminiszter szerint. Ali Alavi szerint azért nem indult komoly vizsgálat az ügyben, mert túl sok fejes "keze turkált a sütisdobozban". Irakban összesen hétmilliárd dollár után nyomoznak.

Mintegy 800 millió dollárt (165 milliárd forintot) loptak el az iraki átmeneti kormány tisztviselői egy volt iraki miniszter vádjai szerint. Ali Alavi, az átmeneti kormány pénzügyminisztere szerint 1,2 milliárd dollárt (247,5 milliárd forintot) különítettek el fegyvervásárlásra, de ennek csak a harmadát költötték el ténylegesen, a maradékot ellopták, írja a BBC a CBS amerikai televízió riportjára hivatkozva.

Alavi szerint sem a brit, sem az amerikai illetékesek nem tettek semmit a pénz visszaszerzéséért, vagy a tolvajok elfogásáért, akik "világszerte menekülnek". "Az egyetlen ésszerű magyarázat erre, hogy az új Irak túl sok vezetőjének a keze volt benne a sütisdobozban" - nyilatkozta.

Az iraki Fedhetetlenségi Tanács vezetője, Radhi ar-Radhi bíró több elfogatóparancsot is kiadott 2005-ben a lopással gyanúsítható tisztviselők ellen, de azok addigra már elmenekültek az országból. A bíró egy gyanúsítottat sem nevezett meg.

A CBS ugyanakkor talált egy hangfelvételt, ami a jordániai Ammanban készült. Ezen Zijad Catan, a katonai beszerzések akkori koordinátora beszélget egy munkatársával az iraki vezetőknek történt illegális kifizetésekről. Catan a CBS-nek tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, és azt állította, hogy a felvétel hamisítvány.

A BBC értesülései szerint az iraki ügyészség pillanatnyilag ezernél is több korrupciós ügyet vizsgál, összesen hétmilliárd dollár (1444 milliárd forint) értékben.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.