Hella
10 °C
25 °C

Brutális eszközökkel dolgozik az iraki rendőrség

2005.01.25. 07:17
Kilencvenből hetvenkét iraki őrizetest kínoztak meg az eljáró hatóságok a Human Rights Watch jelentése szerint. Az iraki igazságügyi minisztérium nem tagadja a kegyetlen bánásmódot, véleményük szerint ilyesmi előfordul egy háborúban.

Önkényesen vesznek őrizetbe gyanúsítottakat és rendszeresen kínozzák foglyaikat az iraki biztonsági szolgálatok, állítja a Human Rights Watch (HRW). A nemzetközi meberi jogi szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelnetése kilencven, tavaly július és október között kikérdezett iraki őrizetes beszámolóján alapul. A kilencvenből hetvenketten számoltak be kínzásokról.

Az őrizetesek elmondása szerint az iraki biztonsági szervek emberei rugdalták, ütlegelték, pofozták, vagy hátrakötözött kezükre csomózott kötéllel felfüggesztették őket. A kínzások eszköztárába tartozott az is, hogy vallatóik áramot vezettek érzékeny testrészeikbe, illetve napokra bekötötték a szemüket vagy megbilincselték őket, esetleg egyszerre alkalmazták mindkettőt.

A jelentés megemlítette, hogy az iraki biztonsági szervek önkényesen vesznek őrizetbe embereket, akiket akár négy hónapig is fogva tartanak a bírósági eljárás előtt, s nem megfelelő módon bánnak a fiatalkorú őrizetesekkel sem. "Az iraki népnek ennél jobbat ígértek Szaddám Huszein kormányának bukása után", hangoztatta Sarah Leah Whitson, a HRW közel-keleti és észak-afrikai térséggel foglalkozó vezetője.

A Human Rigths Watch jelentése egyúttal azzal vádolta az iraki ideiglenes kormányt, hogy tevékenyen részt vett vagy legalábbis cinkosként viselkedett az alapvető emberi jogok súlyos megsértésében. A dokumentum nem mulasztotta el megjegyezni azt sem, hogy a javarészt az Egyesült Államok anyagi támogatásával Irakba küldött nemzetközi rendőri tanácsadók is szemet hunytak a kirívó jogsértések felett.

Az iraki igazságügyminiszter nem kérdőjelezte meg a Human Rigths Watch jelentésében foglaltakat. Azzal védekezett, hogy nem lehet elvárni az igazságszolgáltatás makulátlan működését egy olyan háború dúlta országban, mint Irak. A HRW jelentése csak az iraki visszaéléseket vizsgálta, az amerikai katonák által elkövetett jogsértéseket nem.