Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A főparancsnok engedélyezte az iraki foglyok kínzását

2005.03.30. 16:47
Az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka engedélyezte a fogolykínzásokat, állítják egy parancsra hivatkozva a jogvédők. Ricardo Sanchez 2003 szeptemberi utasításában több, vitatható kihallgatási technikát is felsorol. Állítása szerint ezek alkalmazását azonban minden esetben külön parancsban kellett volna engedélyeznie, ezt azonban nem tette meg.

Az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka engedélyezte a kínzásközeli kihallgatási technikák alkalmazását Irakban, állítja az Amerikai Szabadságjogi Unió (ACLU). A polgárjogi szervezet birtokába került, Ricardo Sanchez tábornok aláírásával hitelesített dokumentum többek között engedélyezi az alvásmegvonásos kihallgatási technikákat és a kutyák elrettentő célú alkalmazását is, jelentette a BBC.

Erős fény, hideg, meleg

A 2003. szeptemberében kiadott parancsot a Pentagon eddig nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva titkosként kezelte. Mivel azonban az ACLU az információs szabadságot garantáló törvényekre hivatkozva pert kezdett a védelmi minisztériummal szemben, kedden nyilvánosságra hozták az iratot.

Az ACLU jogászai szerint a Sanchez utasításában felsorolt huszonkilenc kihallgatási technika közül tizenkettő sértette az amerikai hadsereg harctéri szabályzatát, több pedig a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezményt is. A felsorolt technikák között szerepelt a környezeti hatások befolyásolása - a foglyok cellájának lehűtése illetve felforrósítása, hangos zenehallgatás, az alvási szokások megzavarása, elsötétítés, folyamatos erős bevilágítás, stb.

Félnek a kutyáktól

A parancs engedélyezte a katonai kutyák használatát is, kihasználva "az arabok félelmét a kutyáktól". A parancs alapján a kihallgatók az egyenruha jelzéseinek átszabásával azt is elhitethették, hogy nem is az Egyesült Államok hadseregének tagjai.

Sanchez tábornok szerint a most nyilvánosságra hozott parancs nem adott felhatalmazást a technikák használatára, azokat minden alkalommal eseti elbírálás után kellett volna kiadni. Ő azonban egyetlen alkalommal sem adott valós utasítást a technikák használatára.

Irakban még az azóta hazarendelt Sanchez parancsnoksága alatt tört ki a fogolykínzási botrány a Bagdad-közeli abu-grébi börtönben. Az ACLU azóta is a katonai felső vezetés felelősségét firtatja, Sanchez parancsára is akkor bukkantak, amikor a Donald Rumsfeld védelmi miniszter elleni keresetükhöz kutattak bizonyítékok után.