Mária
-7 °C
3 °C

Rumsfeld megúszta a bírósági eljárást

2005.02.10. 15:54
Nem kell háborús bűnök elkövetéséért felelnie Németországban Donald Rumsfeldnek. Az amerikai hadügyminisztert négy iraki állampolgár és egy amerikai civilszervezet állíttatta volna bíróság elé, a német ügyészség azonban elutasította keresetüket.

Nem állítják bíróság elé Donald Rumsfeldet Németországban, jelentette a Reuters. Az amerikai hadügyminisztert egy amerikai civilszervezet és négy iraki vádolta háborús bűnökkel az iraki börtönökben elkövetett kínzások miatt.

Az amerikaiaké az elsőbbség

Egy 2002-ben elfogadott német törvény alapján az elkövetés helyétől függetlenül indítható bírósági eljárás háborús és emberiesség elleni bűntettek elkövetői ellen Németországban. A Rumsfeld elleni keresetet vizsgáló német szövetségi főügyész szerint azonban az amerikai hadügyminiszter ügyében elsősorban az Egyesült Államok hatóságainak kell eljárnia. Indoklása szerint a német hatóságok csak abban az esetben léphetnek, ha az amerikaiak elmulasztják a cselekvést, ezt azonban pillanatnyilag semmi sem bizonyítja.

Az abu-grébi börtönben elkövetett kínzások ügyében a Pentagon több vizsgálatot is indított. Ezek egyelőre nem állapították meg a felsőbb vezetés felelősségét, a kínzásokban aktív szerepet játszó tiszthelyettesek közül azonban már többet elítéltek.

A vizsgálatokról kiszivárgott jelentések azonban Rumsfeld és közvetlen beosztottai felelősségét is felvetik. A Pentagon jogászai például olyan értelmű ajánlásokat fogalmaztak meg, melyek érvénytelennek tekintették a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó genfi egyezmény kitételeit a terroristagyanús foglyokra.