Miklós
-7 °C
2 °C

Legyél te is James Bond!

2004.03.02. 17:34
Több ezren jelentkeztek titkos ügynöknek Nagy-Britanniában azután, hogy a belső elhárítás (MI5) bejelentette az utóbbi évtizedek legnagyobb létszámbővítését a terrorveszély miatt.
A The Times című lap keddi számában közölt értesülés szerint az újsághirdetések formájában kezdődött toborzás első hetében 3 ezren jelentkeztek elhárítónak; sokan magas fizetésű állásokat lennének hajlandók otthagyni a még mindig romantikusnak gondolt, ám meglehetősen szerényen, évi 20 ezer font kezdő fizetéssel javadalmazott titkos ügynöki munkáért.

Kormányzati források szerint mindazonáltal az eddigi mezőnyből az első beszélgetések alapján talán ha 30-40-en lesznek alkalmasak a főleg hírszerzési anyagok kiértékelésére és felderítési szakértői tevékenységre kiírt állások betöltésére. Szakértők szerint az ügy sürgőssége ellenére is legfeljebb 300 új titkosügynök megfelelő szűrésére, felvételére és kiképzésére van esély évente a következő három évben.

A rendkívül magasnak ítélt terrorveszély miatt a brit belső elhárítás a második világháború óta nem látott szintre tervezi duzzasztani létszámát; ehhez a költségvetés 50 százalékkal, évi 300 millió fontra emelte a Cég ellátmányát.

Eliza Manningham-Buller, az MI5 vezérigazgatója az utóbbi időszakban több nyilatkozatában is elkerülhetetlennek nevezte, hogy terroristák valamilyen - akár primitív - tömegpusztító fegyverrel támadást kíséreljenek meg Nagy-Britanniában.