Vilma
-7 °C
4 °C

Izrael 'minden csepp kiontott vérért meg fog fizetni'

2006.07.07. 17:41
Egyre súlyosbodik a konfliktus Izrael és a palesztin milicisták közt, pénteken azonban az izraeliek a megegyezés lehetőségére céloztak. Csütörtök óta 26 milicista halt meg, és nyolc Kasszam-rakétát lőttek ki izraeli városokra. Kaled Mesal sikertelenül egyeztetett Szíria elnökével, ezért Algériába menekült, a Hamasz bekeményíti álláspontját.

Az izraeli kormány egyik tagja pénteken célzást tett arra, hogy Izrael szabadon engedhet palesztin bebörtönzötteket annak az egyiptomi közvetítők által felvetett javaslatnak a részeként, amelynek célja, hogy a zsidó állam visszakapja a palesztin milíciák által csaknem két hete elrabolt katonáját.

Avi Dichter közbiztonsági miniszter szóvivője útján kilátásba helyezte: ha az izraeli tizedes visszanyeri szabadságát és a gázai övezeti palesztinok felhagynak rakétatámadásaikkal, "akkor Izrael, mint azt a múltban is megtette már, tudja, hogy jóakarata kinyilvánításaként miként engedjen szabadon palesztinokat". Elemzők szerint ez volt az első olyan izraeli jelzés arra, hogy a zsidó állam kész palesztin foglyokat elengedni, amennyiben Gilad Salit visszanyeri a szabadságát.

Terroristákra vadásznak

Az izraeli hadsereg majdnem 40 palesztin milicistát ölt meg a katonai offenzíva múlt szerdai kezdete óta. "A terroristák súlyos árat fizetnek az izraeli célpontokra kilőtt rakéták, és a tizedes elrablása miatt" – mondta Dan Haluc vezérőrnagy pénteken. „Addig folytatjuk a hadműveletet, amíg szükséges” – fogalmazott a hadsereg első embere.

Az izraeli légierő újra támadást indított felfegyverzett milicisták ellen péntek reggel, csak néhány órával az elmúlt négy év legsúlyosabb összecsapásai után. Csütörtök óta egy izraeli katona és 26 palesztin milicista halt meg. Korábban az izraeli hadsereg megölte Tamir Kandilt, a Fatah fegyveres szárnyának, az al-Aksza Mártírjai Brigádok egyik vezetőjét. A hadsereg lőtte azokat az állásokat is, ahonnan izraeli célpontokra Kasszam-rakétákat lőnek palesztin milicisták.

Nem sokkal korábban nyolc Kasszam-rakétát lőttek ki az izraeli Negev sivatag nyugati részére, közülük öt Szderot városát találta el, és könnyebben megsebesített 7 embert. Amir Perec izraeli védelmi miniszter szerint az izraeli hadsereg etikus harcot vív, míg a palesztinok a civilek lakta területekre lőnek rakétákat.


Kasszam-rakéta maradványa

Mesal menekül?

Iszmail Hanije, a Hamasz miniszterelnöke közbeavatkozásra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy megállítsák az izraeli hadsereget. Hanije a katonai akciót „emberiesség elleni bűnnek” nevezte, melynek célja, hogy aláássa a Hamasz kormányzását. A belügyminiszter, Szaid Sziam pénteken először hívta fegyverbe a palesztin biztonsági erőket azóta, hogy Izrael bevonult a Gázai övezetbe. „Vallási és morális kötelesség ellenállni a gyáva cionista inváziónak” – fogalmazott Sziam. A biztonsági erők több csoportja ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy nem hallott a felhívásról. A belügyminisztérium szóvivője szerint csak Mahmud Abbasz államelnök jogosult arra, hogy vészhelyzetet jelentsen be.

Kaled Mesal, a Hamasz egy magas rangú vezetője Damaszkuszban találkozott Basar Al-Aszad szíriai elnökkel, jelentette a Palestine News Network weboldala egy neve elhallgatását kérő londoni diplomata információira hivatkozva. Múlt héten szerdán izraeli repülők figyelmeztető szándékkal berepültek Asszad palotája fölé, mert Salit tizedes elrablásában felelősnek tartják a Szíriába száműzött Hamasz-vezetőt, Kaled Mesalt. Aszad elnök a találkozón a tizedes azonnali szabadon bocsátására szólította fel Mesalt, aki ezután családjával és több hamaszos vezetővel Algériába menekült.

Egyre bonyolultabb

A Hamasz pénteki közlése szerint Izrael katonai előrenyomulása a Gázai övezetben megnehezíti az izraeli katona elrablása miatt kirobbant válság rendezését, és megkeményíti a palesztin álláspontot a fogoly sorsát illetően. "Az elfogott katona ügye sokkal bonyolultabbá vált, mint amilyen az offenzíva előtt volt" - áll a szervezet közleményében, amelyben a Hamasz választ ígért az izraeli hadsereg gázai behatolására: "minden csepp kiontott vérért meg fog fizetni".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.