Natália
-3 °C
7 °C

Magyar ébredés Szarajevóban

2006.05.29. 11:48
Hallottak már a Dobos című lapról? És a Magyar Szóról? Nem csoda, ha viszonylag kevesen ismerik ezeket, hiszen mindkettő bosznia-hercegovinai magyar nyelvű periodika. Hazánkból a Monarchia alatt szakadtak ide családok, elsősorban dolgozni, néhányan az ő leszármazottaik, de a legtöbben nem beszélik, vagy csak most tanulják a nyelvet.

Boszniában az alkotmány szerint jelenleg három etnikumot ismernek el hivatalosan, mégpedig az államalkotó népeket: a bosnyákokat, a horvátokat és a szerbeket. Az összes többi "maradék"- mondta lapunknak Muratovic Irma, a Szarajevói Magyarok Egyesületének elnökasszonya. A kisebbségek nincsenek felsorolva benne, pedig élnek itt cigányok, olaszok, lengyelek, ukránok, csehek, szlovének, zsidók, albánok és macedónok, gyakorlatilag mindenki, aki a Monarchiában és Jugoszláviában előfordult valamiért. Közülük a szlovének a legerősebbek, elsősorban a gazdasági kötődések miatt, ugyanis rengeteg cégük van jelen Bosznia-Hercegovinában, állítja a magyar apától és szarajevói anyától származó elnökasszony, aki a Vajdaságban tanult meg magyarul.

Tiszta Brazília

A magyarok státusa tehát olyan itt körülbelül, mint a Sao Pauloban élőké. Az egyesület '92-ben alakult, és azóta folyamatosan a fennmaradásért küzd. Pályázatokból élnek, amit az Illyés Közalapítványhoz, a Határon Túli Magyarok Hivatalához (HTMH), vagy a magyar követséghez nyújtottak be eddig. Boszniának jelenleg legkisebb gondja is nagyobb a kisebbségvédelemnél, állítja egy neve elhallgatását kérő diplomata. A munkanélküliség közel 50 szézalékos, virágzik a szürke- és a feketegazdaság, zajlik a privatizáció, nagy a környezetszennyezés, a korrupció, a bűnözés és még az etnikai alapon szerveződött pártokról, az aknaveszélyről, a háborúban eltűnt 16 000 személyről (ez azok az emberek - valószínűleg halottak - akiket 10 évvel a háború után még mindig eltűntként tartanak számon) vagy az újjáépítésről szó sem esett. Az állam pénzzel nem támogatja a kisebbségeket, így azok kénytelenek máshonnan gondoskodni a bevételeikről.

Bosznia-Hercegovina Parlamenti Közgyűlése, a Képviselőház 2002. június 20-i, és a Népek Háza 2003. április 1-én megtartott ülésén meghozta a Nemzeti Kisebbségek Jogállásáról Szóló Törvényt. Azonban, arra a kérdésre, hogy ez a törvény mennyiben működik, maguk a szarajevói magyarok tudnának válaszolni. A 7. cikkely például kimondja, hogy "Bosznia és Hercegovina entitásai, a kantonok, a városok és a helyi közösségek kötelesek olyan anyagi támogatást tervezni évi költségvetésükben, amely e törvény alapján szükséges a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításához". Nos, ez biztos, hogy nem így van. Ugyanis a magyar közösség csakis azért tud megmaradni, mert Magyarország, konkrétan a fentebb említett két szervezet segíti anyagilag.

Magyarság, finn segítséggel

A helsinki parlament támogatja ugyan a "Nemzeti kisebbségek szava" című lapot, ez azonban édeskevés számukra. Napi gondot okoz a rezsiköltség előteremtése, szükségük van számítógépre, digitális fényképezőgépre a lapjuk további működtetéséhez. A szarajevói Butmir táborban állomásozó magyar békefenntartó kontingens tagjai ugyan összedobtak nekik egy nyomtatót, ez sajnos kevés a lapkiadáshoz. Muratovic Irma számítása szerint havonta 500 konvertibilis márka, azaz körülbelül 250 euró elegendő lenne a rezsiköltségre és a terembérlésre.

A többi tevékenységükkel kapcsolatban a magyarországi kulturális egyesületek és más országok magyar kisebbségei segítenek egymásnak. Erdélybe magyar nyelvtanfolyamra sem tudtak elmenni, és most még nem tudni, hogy augusztus elején eljutnak-e Sárospatakra, ahová egy Kossuth-rádióban lejött riport nyomán hívták meg őket. Az elnök szerint a közösségnek a legfontosabb a magyar szó hallása lenne, e nélkül ugyanis felejtik a nyelvet. Kéne magyar nyelvtanár, aki akár csak napokra, de ki tudna menni hozzájuk a magyarul beszélőket okosítani a nyelvtanítás nehézségeivel kapcsolatban.

Fügvénymagyarság

Az egyesület tagsága, és a kint magyarnak tekintett személyek aránya attól függ, hogy mennyire képesek érvényesíteni az érdekeiket. Jelenleg papíron 110-en vannak, ennek körülbelül a fele aktív, de amikor van lehetőségük utazni, előadók, csoportok jönnek hozzájuk, amikor nagyobb a kulturális nyüzsgés, akkor mindig többen érdeklődnek. A háború évei alatt és utána egy darabig nem utazhattak, és megszakadtak a kapcsolataik is. Az egyesület a háború alatt alakult, részben azért, hogy segítse túlélni az ostromot. Kezdetben nem volt sem telefon, sem áram, és a bombázások közepette járták a várost és keresték a magyar vezetéknevű embereket.

A humanitárius segélyek nem jutottak át az ostromgyűrűn, a lakóhelyük elpusztult, így a fiatalok közül, aki csak tehette, elhagyta Szarajevót és Magyarországra, Kanadába, és egyéb nyugati egyetemekre ment tanulni, ahonnan sosem tért vissza. Így apadt le a rendszerváltás körüli 400 fős közösség negyedakkorára. A magyarok számát pontosan senki sem tudja, ugyanis a háború óta nem volt népszámlálás.

Magántőkétől várják a segítséget

Muratovic Irma szerint sokat lendítene a közösség helyzetén, ha magyar cégek nagyobb számban lennének jelen a térségben. Ekkor ugyanis meglenne az a kapocs, amin keresztül könnyebben elérnék a magyarokat, valamint kölcsönösen segíthetnének egymásnak. Tolmácsolnának a cégeknek, kamatoztatnák a helyismeretüket és a kapcsolataikat, fordítanának.

Hogy megnézzük a másik oldalt is, egy neve elhallgatását kérő forrás szerint a magyaroknak megvannak a lehetőségeik pályázni, de nem tudnak élni vele. Azt állítja, hogy a feltételek adottak, és a szarajevói magyar nagykövetség minden rendelkezésükre álló segítséget fölajánlott már nekik. Egyszerűen még aktívabbnak kellene lenniük, többet hallatni magukról, agresszívebben utánajárni a lehetséges pénzszerzési forrásoknak, és profi pályázatokat írni. Az elnök asszony szerint viszont éppen erre megy el a legtöbb energiájuk.

A legjobb megoldás talán a már említett magyar cégek odacsábítása lenne. Nem akarnak vitatott és vitatható állampolgárságot, segélyt, egyszerűen csak kulturális egyesületként nem akarják elfelejteni nagyszüleik nyelvét. Ahogy Muratovic Irma mondta: "ez az otthonom, de magyar vagyok. És büszke rá."