Mária
-6 °C
-2 °C

Véget ért Ariel Saron harmadik agyműtétje

2006.01.06. 16:51
Újabb műtéteket kellett végrehajtani pénteken a két napja mesterséges kómában tartott Ariel Saronon. Az izraeli miniszterelnök CT-vizsgálata alatt újabb vérrögöket fedeztek fel agyában. Saron állapota a kórház közlése szerint válságos.

Újra műteni kezdték pénteken Ariel Saron izraeli kormányfőt kezelőorvosai, jelentette a CNN. A kórház közleménye szerint a szerdán agyvérzést kapott, azóta mesterséges kómában tartott miniszterelnök állapota a harmadik műtét után kritikus.

Saront háromnegyed négykor kihozták a műtőből, majd CT-vizsgálatot végeztek rajta. A kezelőorvosok beszámolója szerint határozott javulás látszik a délelőtti eredményekhez képest. A vérzést sikeresen elállították, állapotát stabilizálták, jelenleg az intenzív osztályon ápolják.

Szakértők már a szerdai hatórás műtét után sem tartották valószínűnek, hogy Saron felépülhet a betegségből, erre immár még kevesebb az esély.

Reggel még nem tudtak drámai változásról

A kórház hajnali közleményében még arról számolt be, hogy Saront a következő napokban is mesterséges kómában tartanák. Akkor még nem tudtak drámai változásokról állapotában. Mostani közlésük szerint a miniszterelnök állapota válságos.

A 77 éves kormányfő szerda este szenvedett súlyos agyvérzést, csütörtökre virradóra életmentő műtét hajtottak végre rajta a Hadassza kórházban. A politikust az intézmény csütörtök esti közlése szerint még legalább két napig, de akár hetvenkét órán át is altathatják, s valószínűleg már nem lesz képes ellátni kormányfői teendőit.

Bush méltatta, Irán a halálát kívánja

"Reméljük, hogy a szabrai és satilai hóhér végre csatlakozik őseihez" - fejezte ki örömét Saron haldoklása kapcsán Mahmud Ahmadinedzsád, Irán holokauszttagadó szélsőséges államfője. A II. világháborús népirtást legutóbb zsidó-európai összeesküvésként újraértelmező Ahmadinedzsád továbbá reményét fejezte ki, hogy a többi izraeli vezető is hamarosan meghal.

Bush a washingtoni külügyminisztériumban, az idegen nyelvek tanulására ösztönző kormányzati program beindítása alkalmával mondott beszédében méltatta a súlyosan beteg izraeli politikust, jelentette az MTI. "Országunk legmélyebb rokonszenvét nyilvánítja Ariel Saronnak (...) Imádkozunk felépüléséért" - mondta az amerikai elnök, aki beszédében "jó emberként, erős emberként", illetve olyan személyként jellemezte Saront, akinek volt "víziója a békéről".

Közben amerikai tisztségviselők nyilatkozataiból kiderült: Washingtonban még nem tudják felmérni, hogy Saron betegségének milyen hatása lesz a közel-keleti békefolyamatra. A források úgy vélekedtek, hogy az izraeli miniszterelnök súlyos agyvérzése nem feltételül jelenti, hogy zsákutcába jutott a kacskaringós úton haladó békefolyamat, de óvakodtak attól, hogy megjósolják a közeljövő eseményeit.